Harc a szavakért

A szavakért való harc régi sajátunk. Ami a baloldalt illeti, Lenin és az olasz Antonio Gramsci óta a szó szinte csak az ő erősségük, segít a más véleményűek megsemmisítésében
Ahogy Gramsci mondta, aki a politikai fogalmakat uralja és meghatározza, az gyakorolja a tényleges hatalmat is. A szocializmus mint eszmerendszer volt arra hivatva, hogy a huszadik század különféle társadalmi kísérleteiben a törvénykönyv szerepét játssza. Ma a neoliberális hegemónia képviselőinek fölényérzetét az antirasszizmus merev puritanizmusa biztosítja: az értelmiségnek nem kell azon töprengenie, hogyan űzhetné el a szavakat kísérő kötelező unalmat. Az antirasszizmus nemcsak ideológiai fölényt jelent, de az antifasizmus sztálinista jelszavának felelevenítésével a harmincas évek Kominternjétől a ma antifájáig összeköti a „jókat” s „világmentő terveiket”.

A kultúrmarxizmus Németországban és az Egyesült Államokban szellemi polgárháborút robbantott ki, amelyben a fehér ember és kultúrája játssza el a rossz szerepét, a feketék, a migránsok és a moszlimok csak áldozatok: ők a jók. Kép- és szoborrombolás, a történelem teljes újraértelmezése kísért, az ideológia kezdi felölteni George Orwell Nagy Testvérének a világát: a tudatlanság erő, az ellenfelet kriminalizálják (mint azt a sztálini rendőrség is tette), Seattle-ben, Bristolban és Stuttgartban a csőcselék az úr, a német alkotmánybíróság pedig burkoltan kijelenti, hogy a baloldali tüntetőknek joguk lehet akár életet is kioltani. Allahu Akbar, Allah hatalmas! – kiabálják moszlimok és balos elhajlók a titkos, egyenlőségi reményeket tápláló tüntető tömegben, amelynek szemében a kapitalizmus éppoly bűnös rendszer, mint volt a klasszikusok, Marx és Engels idején.

Apropó: a „modern” szélsőbalnak már Marx sem kell. Chemnitzben – amelyet az NDK-időkben Karl-Marx-Stadtra kereszteltek át – hatalmas mellszobrát azon a címen akarják ledönteni, hogy rasszizmussal és gyűlölettel nyilatkozott műveiben a zsidókról és a négerekről. Például vejét, Paul Lafarguét – mert csordogált az ereiben némi fekete vér – gorillaivadéknak és negrillónak nevezte. (Nálunk Marx és Engels szobrát 1993-ban az ÁVH volt székháza előtt azért bontották le, mert a totalitárius rendszerre emlékeztette a pesti embereket.)

Baj van Karl Lueger, Bécs huszadik század eleji, városformáló nagy polgármesterének szobrával is, lévén Luegertől eredeztetik az antiszemita tömegmozgalmakat. Magyargyűlölete bocsánatos bűn.

A gyarmatosítás is elítélendő, s az is csak a fehérek bűne. Pedig elég ránézni a középiskolai történelmi atlaszra, hogy lássuk, a mai India elődje, az indiai császárság a félszigetet egyesítő angol gyarmatosítás mesterműveként keletkezett a viktoriánus korban. A gyarmati lázadás legsikeresebb történeti példája, ahogy az amerikaiak kivívták függetlenségüket az angol korona ellenében, s hogy a Francia Királyság nemesei azért keltek át az óceánon, hogy az amerikai szabadságharc szolgálatába ajánlják kardjukat. Az Egyesült Államok – mint Washington elnök szerette mondogatni – egy „illő és önmagát tisztelő nemzetet” jelent.

S ilyen volt a szemünkben, kelet-európaiakéban még a hidegháború és a szovjet gyarmatosítás évtizedeiben is. Különös szomorúság tölti el a szívünket, hogy a németek után a „fehér ember” Amerikában is oktalan és emésztő szégyenérzetet érez a puszta léte miatt. S maga is tüntet ACAB-ot kiáltva. All Cops Are Bastards, azaz minden rendőr fattyú.

Érdekes, hogy a nyugati sajtó a rasszizmus terjedéséről beszél. Mint a szépséges Sawsan Chebli, a német szociáldemokraták rasszizmus elleni harcának szóvivője mondja, a betelepültek harmadik és negyedik generációjában a legerősebb az érzés, hogy a társadalom nem fogadja be őket. A média csal, a görög szigetek táboraiból nők és kiskorúak befogadásáról beszél, a repülőgépekből aztán Németországban fiatal férfiak, moszlimok szállnak ki, hadra foghatóan, egészségesen. A német hazafiak mozgalma, az Identitérek ellen fellép a rendőrség, szélsőjobboldali összeesküvéseket kreál, nácikat. Nálunk a kádári rendőrség hasonló módon töltötte fel a Gyűjtőfogház „előírt” politikai elítélti állományát. A Mohrhoz címzett berlini utca nevét George Floydra, a hőssé magasztosított afroamerikai bűnözőére akarják átkeresztelni, vagy ahogy Schiller után szoktuk mondani, a mór megtette kötelességét, a mór mehet. (Egyébként Marxot is, a sötét szőrzetű, bozontos értelmiségit Mór néven illette társasága.)

Szóval, a szavak veszélyesek. Mint az osztályharc vagy a proletariátus felszabadítása. Ma komolytalan jelszavak futnak a képernyőn, útonállók, szentimentális idióták, vigyorgó celebek uralják a politika világát, akik nem engedelmeskednek senkinek, s akiket csak pártkonvenciók és saját előítéleteik tartanak össze. De vigyázzunk: a Kommunista kiáltvány vérforraló olvasmány, jobb, mint Marinetti és a futuristák kiáltványai. Nagy a veszély, hogy a celebek onnan is lopni fognak!