Vigyázó szemüket mindig oda vetik, ahonnan a legnagyobb hasznot remélik. A haszon természetesen az ő esetükben kizárólag materiális és hatalmi tételekből állhat. A félidióta politikusok emlékezetében ott derenghettek a tapolcai Batsányi Jánosnak, a felvilágosodásnak nevezett elsötétülés egyik legismertebb alakjának elemi iskolában már beléjük vert néhány szava: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
Ez megtörtént. Zűrzavart, botrányt és erőszakot importáltak derék félnótás ellenzéki honfitársaink Magyarországra. Úgynevezett politikusaik a Parlamentben adtak elő példátlan akcióművészeti mutatványt, míg híveik, akikről talán nem is oktalanul az a hír járja, hogy a képviselőkhöz hasonlóan egy bizonyos George Soros pénzén duhajkodnak, az utcán randalíroztak. A párizsi sárgamellényes megmozdulások külső jellemzőit utánozva törtek, zúztak és verekedtek. Az utcai harcosok példaképei a nyugat-európai, most éppen sárga mellényt öltő szélsőséges banditák.
Az agresszív zsoldosok országhatároktól független közös jellemzője, hogy úgy viselkednek, mint az állatvilágból jól ismert élősködők és dögevők, a tetvek, piócák, hiénák vagy keselyűk. Rácsimpaszkodnak egy alapvetően békés és jó szándékú, esetenként jogos célokért menetelő tömegmegmozdulásra, és jól szervezett módon ezt erőszakos provokációkra használják. Éppen úgy, ahogy tették és teszik ezt Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában, ahol a sárgamellényesek távolról nézve indokolt kéréseit változtatták pillanatok alatt erőszakos követelésekké.
Párizsban meggyalázták az ismeretlen katona sírját a Diadalívnél. A mocskos lelki hullarablóknál semmivel sem kevésbé elvetemültek azok, akik a magyar adventben a Parlament előtt felállított karácsonyfát igyekeztek felgyújtani, a köré rakott szánkókat széttörve pedig ütötték-verték, dobálták-támadták a magyar rendőröket.
Az Országházban az indulatukat kezelni képtelen ellenzékiek, a verbális és a fizikai erőszak között azért óvatosan dekázgatva idióta jeleneteket adtak elő. A házelnöki pulpitushoz vezető lépcsőt elálló, üdvözült vigyorgású Mellár Tamáséktól kezdve a mobiltelefonnal ideges harci tudósítót játszó Tordai Bencén át a közvetlen közelről Orbán Viktor arcába fütyülőző Szabó Tímeáig. Néhány napig majd mindenki erről a kinti-benti botrányról beszél, az országos hírnév és figyelem rövid időre ismét a többszörösen bukott ellenzékre irányulhat.
Arról persze csak az igazukban biztos kormánypártok beszélnek, és mutatják meg cáfolhatatlan érveiket, hogy az ok, ami ezt az ormótlan cirkuszt kiváltotta, mennyire számító és gonosz módon lett félremagyarázva a Soros-guruk és -tanoncok által. A magyarok józan többsége pontosan tudja, hogy szó sincs itt semmiféle rabszolgatörvényről, a túlórázás rendezett jogi keretek közé szorítása éppenséggel a dolgozók érdekeit szolgálja. A túlórát havonta kifizetik, és csak az kötelezhető rá, aki önként vállalja.
A magyar szakszervezetek példamutatóan fegyelmezett tiltakozó megmozdulása után, amelynek végén egy ideges szocialista alelnök néhány tucat felindult mozgalmárral megrohamozta a Parlamentet védő rendőröket, szinte törvényszerűen vezetett a következő napok ennél sokkal durvább akcióihoz. Ha a mai magyar ellenzékieknek – legyen szó bal- vagy akár áljobboldaliakról – csupán ilyen eszközeik vannak vélt politikai hasznuk besöpréséhez, az meglehetősen szomorú. Advent idején karácsonyfát gyújtogatva és mindent törve-zúzva kiváltképp az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése