Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2018. április 5., csütörtök

CINKOS, AKI NÉMA Hazugságok szezonja

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újságíróknak nyilatkozik, miután az ellenzéki pártok egyeztetést tartottak a DK központi irodájában 2018. március 18-án

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Választási kampány idején a magyar értelmiség két magatartás közül választ. Az egyik szerint az értelmiségi befogja a pofáját, sunyít, nem terheli a közönségét politikai véleményekkel. A másik magatartás szellemében az értelmiségi beáll valamelyik politikai zászló alá, hogy onnan köpködje a többit, és dicsőítse az Egyetlen és Örök Igazságot.

Én valami mást próbálok meghonosítani: a kampány hónapjaiban ugyanúgy alkotok véleményt, mint a parlamenti ciklus további negyvenöt havában – nem mutatok közönyt a közélet iránt, de azt sem hazudom, hogy a démonok hada áll szemben az angyalok seregével. Mindenkit kritizálok, talán néha igazam van, máskor nyilván tévedek – mindenesetre azt teszem, amit a hétköznapi emberek: mérlegelek, felháborodom, sokszor önmagammal is vitában állok. Nem akarom, hogy bárki is úgy szavazzon, ahogy én, nem akarom senkinek az agyát mosni – azt szeretném, ha a magyar választók autonóm döntéseket hoznának, és ha még preferált pártjaik iránt is szkeptikusak volnának. Arra próbálom használni ezt a kampányt, hogy némi függetlenséget és polgári attitűdöt demonstráljak: úgy is lehet kormányváltást kívánni, hogy nem köpködöm bármi áron a kormányt – úgy is lehet ellenzéki pártra szavazni, hogy számos vállalhatatlan vonást azonosítok a politikájában.

Nem a választást kell megnyerni, hanem önmagukat – mert így és csakis így lehet megmenteni az országot. Az ország akkor lesz szabad, erős és gazdag, ha polgárai szabadok, lélekben erősek és gazdagok – a pártok komisszárjai és droidkatonái pedig nyilvánvalóan nem ilyenek. Szolgalelkű állampolgárokból szolgák Magyarországa épül, rázzák bármilyen erőszakosan is az öklüket a kommentfalon és az utcán.

Magyarországon elképesztően széles tömegek hitték el a politikusoknak, hogy ha egészen elveszejtik önmagukat, megnyerik az országot: „Dobd oda a teljes lényedet a marketingszlogenek és a szociális ígéretek hazugságainak, és a pártod győzni fog!” A politikusok megmutatták, miként kell személyiségük egészét Facebook-lájkokká oldani, miként kell gerincük utolsó csigolyáit is cseppfolyósítani az aktuális kampányüzenet sikeréért – a társadalom pedig ahelyett, hogy elborzadt volna, inkább ezt az elvárást támasztotta mindenkivel szemben, aki politikai véleményt mer nyilvánítani. A posztmodern politikus mindennapos marketingszélhámossága kulturális referenciává vált, amely szerint a gátlástalan hazudozás, a rezzenéstelen arccal előadott blöff és a kétely szikrája nélkül felkorbácsolt gyűlölet vezet előre a siker útján – az értelmiség pedig ezt látva büszkén hányja tűzre mindazt, ami értelmiségivé teszi, és ujjongva asszisztál a hazugság intézményesüléséhez. Így lesz a választási kampányból legitim hazugságszezon, amelyben partner a teljes társadalom – hiszen ez így szükség-, cél- és korszerű.

Ebben a kampányban négy ember következmények nélkül állítja, hogy idén miniszterelnök lesz – az értelmiség és a társadalom pedig úgy tesz, mintha ez normális volna. A csillagokat lehazudják az égről, az értelmiség és a társadalom pedig úgy csinál, mintha épp a programjaikat versenyeztetnék. A szemérmetlen hazudozás a huszonegyedik század közös valutája – én viszont nem szeretnék ezzel kereskedni. Az értelmiség feladata a kritikus gondolkodás, az objektivitás, az autonóm véleményalkotás és az igazság keresése – ahogy a politikusok feladata is ez volna: nem választást nyerni, hanem reális alternatívát állítani.

Április 8-ának estéjén, amikor lejár a hazugságok szavatossága, és a hazudozókról kiderül, hogy nem pusztán szavahihetetlenek, de sikertelenek is, mi történik majd?

Ha kiderül, hogy marad a nemzeti együttműködés rendszere és az Orbán-kormány, a jelöltállítási koordinációt minden eszközzel akadályozó Gyurcsány Ferenc lemond pártelnöki és a képviselői mandátumáról? Ha kiderül, hogy Karácsony Gergely nem lesz miniszterelnök, így nem tudja teljesíteni gátlástalan szociális ígéreteit, visszavonul a politikától? Ha kiderül, hogy mégsem áll fel a Szél-kormány, Szél Bernadett félreáll, és átadja helyét az LMP élén? Ha kiderül, hogy a Jobbik szavazói mégsem a győztesre adták a voksukat, Vona Gábor visszamegy MLM-ügynöknek?

És mit tesz majd a sok tolvaj nersevik, aki egyik kezével most is a húsosfazékban matat, miközben a másikat szent esküre emelve fogadkozik, hogy neki Magyarország az első? Nos: ők egytől egyig az Országházban ülnek majd négy teljes éven át havi hétszázezerért, és azon járatják az eszüket, hogy miként hazudják le a maradék csillagot is az égről – a következő kampány során.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A bárányok, Magyar és a liberális értelmiség

   Bartus László Amerikai Népszava                                                                                                          ...