Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2017. szeptember 8., péntek

Európa édesanyja félrenéz

Migránsok szántóföldön keresztül igyekeznek kikerülni az ellenőrzést a Horgos–Szeged-vasútvonal mellett, a magyar–szerb határ közelében, Röszke térségében 2015. szeptember 13-án

Migránsok szántóföldön keresztül igyekeznek elkerülni az ellenőrzést a Horgos–Szeged-vasútvonal mellett, a magyar–szerb határ közelében, Röszke térségében 2015. szeptember 13-án

Az ellenzéki értelmiség napok óta szörnyülködik azon, hogy egy kis zalai falu polgármestere és lakói milyen ostoba és beteg módon rettegnek az országban jogszerűen tartózkodó, nyaralni vágyó menekültektől. Az is kiderült, hogy tavaly egy átutazó külföldi okozott riadalmat, mert a falu lakói azt hitték, elözönlik őket a migránsok.

Habony Árpád jót röhög a történteken, és elégedetten állapítja meg, hogy a gyűlöletpropagandára szánt milliárdok az utolsó fillérig jó helyre kerültek: az emberek gyanakodnak és rettegnek – épp ahogy ezt ő elképzelte és elrendezte. A balliberális szekértábor tagjai pár napra félreteszik az elemi erejű felháborodást, amellyel a tájékozottsági cenzus ötletét fogadták, és azon sopánkodnak, hogy mekkora mucsa az ország. Talán egyedül Tamás Gáspár Miklós elégedett, aki szerint a társadalom polarizációjával nincs semmi baj – a probléma csakis a közöny. A horgolt pulóveres Saint-Just megnyugodhat: Esztergályhorvátiban tudnak oldalt választani – ha rajtuk múlik, addig polarizálódnak a falugyűlésen, amíg el nem kergetik az utolsó menekültet is.

A tavalyelőtti migránsvonuláskor a hazai elit két gyalázatos narratívát kínált fel a magyar társadalomnak: a kormányzat ellenségként kezelte az Európa határai felé tartó tömeget, és a közvélemény hergelésére használta a szerencsétlen emberek kiszolgáltatott sorsát – velük kapcsolatban kifejezetten az volt a magyar társadalom benyomása, hogy nincs szívük; de az ellenzék sem segíteni akart, inkább ledöntötte volna Európa határait, amint ez tűpontosan kifejeződött a beözönlő tömegekhez intézett szuicid frázisban: wilkommen – a magyar társadalom joggal érezte velük kapcsolatban azt, hogy nincs eszük.

A fenti hazug dilemma ma már nincs napirenden, hisz az elmúlt két év során a nyugat-európai politikusok és állampolgárok döntő többsége belátta, a neomarxista ábrándozás a jól képzett, dolgozni akaró, demokráciára és liberális értékekre vágyó elnyomottakról szemen szedett hazugság. Nem az arab világ nyugatias proletariátusa érkezett meg, hanem ingyenpénzre hajtó fiatal férfiak homofób és judeofób tömegei, akikben a nyugati emberekkel legfeljebb az a közös, hogy egyaránt vágynak a biztonságra, a kényelemre és a jólétre. A politikai korrektség diktátuma által védelmezett, kritizálhatatlan dogmák a valósággal érintkezve sorra kicsorbulnak, ezért ma már mindenki azért imádkozik, hogy a népvándorlásnak legalább ez a hulláma érjen végre véget.

Ékesen jelzi, hogy milyen hazug mindkét tábor önképe – s milyen ingatag az az erkölcsi talapzat, amelyről egymás állásait támadják –, hogy mekkora csend kíséri azt a műveletet, amellyel Angela Merkel megállította a Törökország felől érkező inváziót. A jobboldali propagandagépezet úgy tesz, mintha semmi sem változott volna, mintha csak egy kerítés állna Európa népei és a migránsáradat között. Eszükbe sem jut ünnepelni Merkelt a török szultánnal kötött szennyes alkuért, inkább csendes örömmel elfogadják, hogy a német választásokig nem lesz kipróbálva, hogy mire jók a frissen toborzott határvadászok, és hogy mennyit ér a kerítés. Merkel megtette, amihez eddig egyetlen európai vezetőnek sem volt gyomra: nem érdeklik az módszerek, nem érdekli a tömeges emberi jogi sérelem, nem érdekli, hogy a törökök nem válogatnak az eszközökben a migránsokkal szemben, hogy érvényt szerezzenek a Németországgal kötött egyezségnek.

Európa édesanyja félrenéz. S nemcsak ő – ugyanezt teszi a teljes európai baloldal. Vezetői líbiai hadurakkal és afrikai diktátorokkal egyezkednek arról, hogy azok mennyi pénzért mészárolnák le, pardon, tartanák vissza a migránsok Európa felé hömpölygő tömegeit.

Akik szerint két éve még alapvető szükséglet volt az ingyenes vezeték nélküli internet a menekülttáborokban, azok most, amikor Európa határain túl gerincek roppanását és agyvelők loccsanását hallják, inkább gyorsan beraknak egy kortárs világzenei CD-t, és feltekerik a hangerőt. Akik pedig azt követelték, hogy törjenek már a gerincek, és engedjünk végre szabad folyást az agyvelőnek, azok most azon keseregnek, hogy az átkozott politikai elit kiszervezte a jó kis mészárlást egy másik kontinensre.

Angela Merkel nem vallja be, hogy hibázott – Orbán Viktor nem vallja be, hogy Merkel amennyire lehet, jóvátette a wilkommen történelmi bűnét. Bármilyen szomorú: a politikai kommunikáció logikája egy tömegdemokráciában kifejezetten ezt követeli meg – ez a magatartás, a gátlástalan hazudozás termeli a legtöbb szavazatot. S ahogy itt a félperiférián, úgy ott a centrumban sincs sem felelős értelmiség, sem független média, hogy mindezt leleplezze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...