Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. október 4., péntek

Szabad Sajtó Nem az újságírókról szól



Szabó Piroska






Címkék: Demokrácia, Választás, Információ, sajtószabadság

Sokan nem értik, miért is fontos nekik a sajtószabadság. Ők nem újságírók, s a politikusoknál, átlagos celebnél az újságíró sem feltétlenül szimpatikusabb nekik. A sajtószabadság nem az újságírót védi. Nem a sajtó számára fontos igazán, hanem az olvasó, a néző számára. Annak a számára akik a hírek, elemzések alapján tájékozódni próbálna, hogy utána felelős döntéseket hozzon. Például a választások évében. De természetesen máskor is.
Amikor hitelt veszünk fel, úgy gondoljuk, később jobban keresünk majd, erősebb lehet a gaazdaságunk, később jobban ki tudjuk fizetni azt amit már ma megéri megvenni. Van egy jövőképünk, ami alapján döntést hozunk a jövőnkről. A választás és a hitelfelvétel mellé a költözés, a házasság, az iskola választás, a hűségnyilatkozatok és még ki tudja, hány dolog sorakozhat fel.
Mindegyik esetben akkor tudunk felelős döntést hozni, ha értjük a világban zajló folyamatokat, ha ezekből fel tudjuk mérni tetteink, döntéseink lehetséges következményeit. Az ilyen tájékoztatáshoz elengedhetetlenül fontos információkat pedig javarészt a sajtóból szerezhetjük be. A sajtó, a média egyik legfontosabb funkciója, hogy ezek az információk eljussanak hozzánk.
Természetesen minden újságíró, minden lap előtt ott a választási lehetőség, hogy arra törekszik, hogy betöltse ezt a feladatot, hasznos legyen, értéket teremtsen, vagy megmaradjon a kevés munkával sok bevételt ígérő felszínes munkánál. Az utóbbi akár káros is lehet. Nem pusztán azért, mert nem tölti be a sajtó a funkcióját, hanem elsősorban azért, mert könnyű akarva-akaratlan félretájékoztatni az olvasót. Ha a hasonló írások (bulvár) túlsúlya miatt nem tudunk tájékozódni a sajtóból, az éppen olyan rossz, mintha cenzúra akadályozná a tájékozódást.
A hiteles sajtó tehát védendő, a bulvár viszont nem feltétlenül. És cseppet sem az újságírók miatt fontos ez, hanem elsősorban az olvasók miatt. Ugyanis az olvasó tájékozódhat az újságokból, portálokból, blogokból.
Egy hiteles újságírót elhalgattatni többnyire rosszabb egy kormányzat számára, mint engedni neki, hogy elmondja a véleményét. Ha a cenzúra többnyire nem éri meg a kormányzatnak, akkor miért is veszélyes a médiatörvény? Mert a cenzárától félve olyan újságíró is elhallgat, olyat is elhallgattat a főnöke akinek amúgy a törvénytől, a hatóságtól nem kellett volna félnie. Az ilyen öncenzúrából, belső cenzúrából hír születik, amire roppant nehét a kormányzatnak válaszolnia. Az ilyen hír, a csend ellenérzéseket szülhet.
Ha ezek az ellenérzések befolyásolhatják a következő választásokat, a nemzetközi kritika befolyásolja hazánk megítélését az hat a hazai gazdaságra is, eldöntheti azt, hogy hogyan élünk majd 2-3 vagy 4 év múlva.
Ha pár perc néma csend, a látványos hallgatás, a külföldön elejtett panaszok, hogy miről nem mert valaki írni, félve a főnökétől, a hatóságtól, sokkal de sokkal veszélyesebb fegyver, mint a leírt vélemény. Ön szerint nem lesz aki élne ezzel a fegyverrel?
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...

  • A család és a női életpályák
      Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...
  • Agymosás helyett nagymosás
      A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember ...
  • A népi írók mozgalma
     „Nem élt nagy magyar író, aki tanítványa ne lett volna a népnek, amelynek tanítója lett.” (Németh László: Nép és író) Mely kultúrtörténeti ...