Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. augusztus 6., kedd

Nyolc és fél


Soha még annyian nem féltették a hazai országgyűlési választások tisztaságát liberális körökben és az úgynevezett baloldalon, mint manapság. A jövő évi voksolásig még nyolc és fél hónap van, s az eddigiek alapján számíthatunk havonta legalább egy rögtönzött forgatókönyvre, hogy megmaradjunk Fellini kultuszfilmjének metaforájánál.
 
Tudhat valamit a csalások természetéről a baloldal, mert a 2002-es választások után nem engedték újraszámlálni az igen szoros küzdelemben alig eltérő számú szavazatokat. Hiába érkeztek a bejelentések láncszavazásokról, autóbuszos kiszállításokról, bográcsgulyásért, lejárt szavatosságú száraztésztáért vásárolt voksokról, a baloldal foggal-körömmel kapaszkodott minimális előnyébe, amely neki akkor a győzelmet jelentette. (Az első fordulóban az MSZP mindössze 55 234-gyel kapott több szavazatot, mint a Fidesz, a második fordulóban viszont Orbán Viktor országjárása nyomán már a Fidesz vezetett 184 704 szavazattal – majd bolond lett volna az SZDSZ-es segédcsapatokkal kormányt alakító baloldal engedni egy újraszámlálást!)

A jobboldal földcsuszamlásszerű győzelme a 2010-es választásokon olyan mértékű volt, hogy mindenféle gyanakvást eleve nevetségessé tett. Hiszen annak, aki magasan vezet, ugyan miféle trükközésre lenne szüksége? A balliberális politikusok és holdudvaruk csak rövid időre vesztették el lábuk alól a talajt, bár később az SZDSZ kétségkívül ráment a rendszerváltást eláruló politikájára. A jobboldal politikai riválisai már a Fidesz 2010-es kormányalakításakor kidolgozták új módszereiket a nemzeti oldal lejáratására. Ennek lényege az, hogy mivel a sikeres Fidesz és a vesztes baloldal közt túl nagy volt a szavazati különbség, be kellett mocskolni magát a győzelmet.

Körmendy Zsuzsanna teljes írását az mno-n olvashatják.
(Magyar Nemzet, 2013. augusztus 6.)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...