Az, hogy az Európai Parlamentben a baloldali pártok többsége miatt az
általuk konstruált problémák megoldásában az ő ítéletük érvényesül,
rendben van, s roppant demokratikus. Ám az, hogy a magyar parlamentben a
jobboldali, polgári erők vannak többségben, és hoznak súlyuknak
megfelelően döntéseket, az nincsen rendben, az az EP baloldali
képviselői szerint nem demokratikus. Sőt, kifejezett veszély a
demokráciára nézve.
Mint az Állatfarmban: négy láb jó, két láb rossz. Magyarország két lábon
áll, és nem megy le kutyába, sem disznóba, de hát ez nem jó. Minek is
ember módra két lábon állni a valóság talaján? Négy lábra kell
ereszkedni, mert az jó. Kinek jó? Nekünk, magyaroknak biztosan nem, mert
gyámság alá akarnak helyezni minket. Azt szeretné az európai baloldal,
hogy a handabandázó Cohn-Benditekre, a cinikus-céltudatos Viviane
Redingekre, a megszállott agitátorként viselkedő Verhofstadtokra
függesszük áhítatos tekintetünket, és az országunkat a gödörből
mégiscsak kirángató kormányt, a miniszterelnököt, családfelfogásunkat,
keresztény gyökereinket tagadjuk meg, és ha tizenkilencszer írnak rólunk
ostobaságokat egy jelentésben, akkor azt tizenkilencszer cáfoljuk meg.
(Sajnos, ezt nem én találtam ki, ezt egy hazánkat támadó EP-képviselő
szó szerint így javasolta. S még csak észre sem vette, abszurd
követelése ellentmond a józan észnek, az egyenlő jogok elvének és a
demokratikus vita szabályainak egyaránt.)
De ki a vesztes? Mi
magyarok azok vagyunk, mert a baloldali többségű Európai Parlament
döntése nyomán tegnap elfogadták az elfogult és tárgyi tévedésektől
hemzsegő Tavares-jelentést Magyarországról. Akkor hát ki győzött
Strasbourgban? Az európai baloldal? Látszólag.
Lehet, hogy ma még
vereségnek érzékeljük a letromfolás és az igazságtalanság okozta
sebeket hazánk testén. Egy idő múlva azonban – néhány hónap? néhány év
múlva? – világos lesz, hogy az Európai Parlament július 2-i plenáris
ülése valójában nem is Magyarországról szólt. Hogy nem „magyar ügy” volt
itt, hanem „magyar ürügy”. S tegnap a Tavares-jelentés jóváhagyásával
egyetemben az Európai Unió saját erőtlenségéről, úttévesztéséről adta ki
önként a látleletet.
Akiben nincs erő, az erőszakos. Az EP
erőszakos volt Orbán Viktorral és Magyarországgal szemben. Ezt az
erőszakosságot láthattuk Cohn-Bendit és Guy Verhofstadt viselkedésében.
Nézzük meg ágálásukról a felvételt úgy, hogy levesszük a hangot (a
Miniszterelnök.hu honlapon újra nézhető az egész EP-vircsaft).
Elképesztő, hogyan változik meg Cohn-Bendit arca műfelháborodása,
fröcsögő üvöltözései után néhány pillanattal, amint kielégülten hátradől
székében, és élvez. Élvezi a rontást, a rombolást, élvezi annak tudatát,
hogy le fogják szavazni a magyar utat pártoló képviselőket.
A teljes publicisztikát az mno-n olvashatja
A műveltség nem ünneplőruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.
Olvasóinknak
Kedves Olvasóink!
Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!
Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.
„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.
E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.
A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.
Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.
Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.
Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:
„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”
A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.
A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.
De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”
Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.
Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!
Szabó Piroska
2013. július 5., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ti urak
Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...
-
Nádasi Katalin Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...
-
A véleményt formáló publicisztikák tengerében írásom csak egy csepp jelentőségével bírhat Az vezet, hogy ez az egy csepp is még sok ember ...
-
„Nem élt nagy magyar író, aki tanítványa ne lett volna a népnek, amelynek tanítója lett.” (Németh László: Nép és író) Mely kultúrtörténeti ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése