Babits Mihály

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.^[1]) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Életpályája

Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt (később a budapesti ítélőtáblához nevezték ki, majd a királyi tábla decentralizációja következtében 1891-ben Pécsre helyezték), édesanyja Kelemen Auróra^[2] (művelt, versszerető - könyv nélkül tudta Puskin Anyeginjét, a Toldi szerelmét, A délibábok hősét). Az elemi iskolát Pesten, Pécsett végezte, a ciszterciek gimnáziumába (ma: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma) 1893 szeptemberétől járt. Ötödikes gimnazista volt, amikor édesapja meghalt. Édesanyja a 2 testvérrel visszaköltözött az anyai nagypapa (Kelemen József) szekszárdi házába. A nagymama, született Rácz Innoncentia (Cenci néni a Halálfiai-ból) fogta össze a családot. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlatóráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden (1906–1908) dolgozott gimnáziumi tanárként. Ez után Fogarason, majd 1911-1916 között az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, a budapesti tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy utcai gimnáziumban tanított. Első művei a Nagyváradon kiadott A Holnap című antológiában jelentek meg (1908).

Babits arcképe és aláírása. 1935.

1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). Ekkor még főállásban tanító, az 1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). Ekkor még főállásban tanító, az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. 1913-ban írja meg első regényét A gólyakalifa címmel (mely azonban csak 1916-ban jelenik meg). Ebben az évben kezdi el lefordítani Dante Isteni színjátékát olaszról magyarra (1913-ban jelenik meg a Pokol, 1920-ban a Purgatórium, 1923-ban a Paradicsom). Fordításáért az olasz állam kitünteti, megkapja a San Remo-díjat (1940-ben utazik ki érte, San Remóba). Egy szerelmes verse (Játszottam a kezével) megjelenésekor hazafiatlansággal vádolták, s elvesztette tanári állását. Harmadik verseskötete, a Recitativ 1916-ban jelent meg.

Az autogramfal a költő esztergomi házában

Babits Mihály és feleségének, Török Sophie-nak (azaz Tanner Ilonának) sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34-1-30. Ferenczy Béni alkotása.

A költő 2007-ben ellopott, majd születésének 125. évfordulóján újraöntött esztergomi szobra, Borbás Tibor alkotása.

1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-ben elnöke. 1930-ban a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 1920. februárjától kizárásáig rendes tagja volt a Petőfi Társaságnak. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, de csak a Tanácsköztársaság bukásáig.
1921. január 15-én Budapesten, a Józsefvárosban házasodott össze Tanner Ilonával.^[3] 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits sok műve itt született. Ettől kezdve Babits a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Alapítótagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat. A nyaraló ma Babits-múzeumként működik.
1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátoraként dolgozott, így a magyar irodalmi életben nagy befolyásra tett szert. Munkatársa volt a Benedek Marcell főszerkesztésében 1927-ben megjelent Irodalmi Lexikonnak is.
1933-ban írta utolsó regényét, az Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom című antiutópiát egy állandó háborúban élő kilátástalan világról. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a háborúban a férfiak zöme már meghalt, így a nők is katonai szolgálatot teljesítenek. Elza pilótaként fogságba esik, így saját szülővárosát kell bombáznia. 1929-től lett főszerkesztője a Nyugatnak, a kor legmeghatározóbb magyar irodalmi folyóiratának. Lírájára amúgy is jellemző pesszimizmusát tovább fokozta a diagnózis, hogy gégerákban szenved. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, képtelen volt beszélni, ezért beszélgetőfüzetén keresztül érintkezett a külvilággal. 1938-ban jelent meg a Jónás könyve. 1941. augusztus 4-én halt meg.

Költészete

Rippl-Rónai József portréja Babits Mihályról (1923)

Költészete évtizedeken át a magyar líra élvonalában állt. Értelmi gazdagság, sokszínűség és csiszolt verskultúra jellemzi. Korai éveiben a személytelen líra meghonosítására törekedett, erkölcsi felelősségtudattól áthatott, személyes arculata - erős érzelmi hatás egyidejű megjelenésével - inkább csak a háborús évektől jellemzi lírájának egy részét. Fortissimo című verséért - amelyben az első világháború tombolásának meg nem akadályozása miatt Istennel is pörbe szállt - vallás elleni vétség címen indítottak ellene eljárást; ugyanakkor művei sokaságában vall közvetetten vagy közvetlenül is alapjában katolikus világszemléletéről. Elmélyült gondolkodása érvényesült részben filozófiai tárgyú esszéiben és az európai irodalom áttekintésében. Kísérletező készsége hagyományos és modern törekvések ötvözeteit nyújtó prózai írásaiban is megnyilatkozott. Legértékesebb prózai műve a Halálfiai című családregény. Eltérő korokból, s több nyelvből való fordításai - melyek alkalmanként az önkényességnek, illetve az önálló alkotásnak is teret adnak - líraiakon kívül drámai műveket is magukba foglalnak; kiemelkedő alkotása Dante: Isteni színjátékának tolmácsolása és az Amor Sanctus. Másképp újította meg a magyar költészetet is, távol állt tőle a prófétai magatartás, sokkal inkább a gondolati filozófiai mélység jellemezte költészetét. A század-elő legműveltebb magyar írója, a Nyugat írói körében poéta doctus (tudós költő).
Klasszicista lírikus, nagyra becsülte a kulturális hagyományt, de szüntelenül új versformákkal próbálkozott. Egyaránt biztonsággal kezelte az antik versmértéket, a hangsúlyos magyaros ritmust, és a modern mértékes verselést is. Költészetére mégis tárgyias-intellektuális megközelítési mód jellemző. Fiatal korában l'art pour l'art vádja érte, azonban ez igaztalan vád volt, mert formakultúrája nem művészet a művészetért, hanem művészet az emberért.