Az úgynevezett feudális struktúra – amely keveseknek
kedvez, ellenben mindenkinek árt – évtizedek óta mérgezi a magyar
egészségügyi rendszert. A gyógyítás rendszerének rendszerváltása még
várat magára. Első és legfontosabb lépés a probléma tabuk nélküli
kibeszélése (lenne). A változást akarók valójában egy a korrupció jeleit
magán viselő monolit rendszert utasítanak el annak minden
kontraszelekciójával és rossz szájízt okozó megalkuvásaival együtt.
Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos köz- és párbeszédet szinte csak és kizárólag a financiális, egzisztenciális, illetve strukturális kérdések uralják. Holott semmilyen szisztéma vagy szervezet nem képes jól működni akkor, ha az azt összetartó filozófia vagy értékrendszer betegség tüneteit mutatja. Eddig kevés szó esett arról, hogy a magyar egészségügyi rendszer szereplőinek és irányítóinak nem csupán a strukturális és jövedelmi dimenziókban meglévő problématömeggel kell megküzdeniük. Ideje színt vallani cinkos összekacsingatások nélkül, a doktoroknál fellépő taszítóerőket nevén kell nevezni, élesen elválasztva egymástól. Kár tagadni: a jövedelmi helyzet annak ellenére siralmas mind a mai napig, hogy a szakállamtitkárság a saját és az ország szűkös lehetőségeihez képest is igyekszik kompenzálni évtizedek rossz egészségpolitikai döntéseit. Azt még Éger István MOK-elnök is elismerte, noha nem lapogatta vállon Szócska Miklós államtitkárt, hogy „nevén nevezhető, és nem jelentéktelen” béremelés indult meg az ágazatban. Ugyanakkor sérelmezte azt, hogy az orvosmigráció területén nem történt pozitív változás. Mindezt annak ellenére tette, hogy a probléma jelentős és még kibeszéletlen. Megoldása több mint időigényes és fájdalmas önvizsgálatot igényel, így irreális elvárás bárki részéről – ahogyan népesedési ügyekben is – pillanatok alatt jelentős eredményeket várni. A kinyújtott kézbe harapni finoman szólva is illetlenség.
Persze a jövedelememelés valóban nem a Magyar Orvosi Kamara kompetenciája, ugyanakkor az ágazat dolgozóinak életét megkeserítő belső mechanizmusokkal és értékrenddel kezdenie kell(ene) valamit, miközben úgy tűnik, hogy a téma a fiók legmélyén vár kedvezőbb időkre.
Nem meglepő módon az ágazatot évtizedek óta átható és a fejlődés minden területét ellehetetlenítő világról nem esik szó. Pedig éppen ez a szinte – interjúsorozatunk egyik megállapítása ez – diktatórikusan hierarchizált és zárt működés üldözi el a köldöknézegetésre és meghunyászkodásra immár képtelen orvosgenerációt, miközben az orvoshiányon és a rossz össztársadalmi közérzeten keresztül nehezíti a gyógyítást és gyógyulást, illetve a vitális társdadalom kialakulását.
A doktorok, s nem csak a fiatalok, nem hobbilázadás okán küldik ki véleménynek „álcázott” segélykiáltásaikat a közbe. Valójában egy a korrupció jeleit magán viselő monolit rendszert utasítanak el annak minden kontraszelekciójával és rossz szájízt okozó megalkuvásaival együtt. Például a hálapénz, aminek már az elnevezése is velejéig cinikus és hazug, a félelem bére helyesebb kifejezés lenne, tisztességes orvosok ezreinek okoz komoly belső feszültségeket, miközben a betegek állítólag egyre vékonyabb borítékokkal próbálják megvásárolni az egészségüket és bebiztosítani magukat. A napi tapasztalatokról érdemes megkérdezni a sokat emlegetett „kisembert”, aki nem rendelkezik a megfelelő telefonszámokkal. Figyelni kellene azon gyógyítók szavaira is, akik az anyagi nehézségeken még csak túllépve a belső és erősen mérgező feszültségek miatt veszik föl a nyúlcipőt.
Egyre inkább érződik, hogy az orvostársadalom mind jelentősebb része – átérezve s megélve a társadalommal szemben vállalt felelősségét, és persze saját reputációja megőrzése érdekében is – rendszerváltást követel az egészségügyi rendszer működésében. S éppen itt van a jobb egészségügyet akarók legnagyobb nehézsége. A mentalitásváltás egyénileg is fáradtságos munkával jár, csoport- vagy társadalmi szinten majdnem hogy lehetetlen. De csak majdnem.
A nehezen felfejthető érdekek, függőségi viszonyok és hazugságok szinte áthatolhatatlan erdejét meg kell ritkítani. Az élet már csak ilyen: előbb-utóbb meglesz a változást akarók kritikus tömege is.
Ez minden szereplő, de legfőképpen a társadalom érdeke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése