Vágyálmok

Stefka István

- 2012. november 26., hétfő

Álláspont

„Magyarországon nincs mit szépíteni, Európa szégyene lett, az ország, ahol tucatnyi feltűnően műveletlen, erőszakos és, mert a tudatlanok mindig ilyenek, kapzsi férfi – férfi mind kivétel nélkül – és közöttük egy milliók türelmével visszaélve játszik és uralkodik” – írja a kényes ízlésű Majtényi László a múlt heti Élet és Irodalomban. Ezt szeretné látni, láttatni, ezt szeretné világgá kürtölni, sulykolni mindenfelé, vágyálmaitól hajtva. Érdekes emberek ezek, gyűlöletük messze-messze ér. Ők azok, akik „szeretik” hazájukat, „becsülik” népüket, azt a nemzetet, ahonnan ők is származnak. Öröm tehát olvasni az ÉS-ben a fellelkesült úr további sorait Magyarországról: „…Budapestünk akárcsak városaink sora, a díszkövezett főtereket leszámítva, fizikailag is omlik, pusztul”, „Magyarország korszakhatárhoz érkezett, állunk egy sötét teremben, ahová bezártuk magunkat, az oxigén fogy és mindenfelé csukott ajtók”, „A széthullottságért, ha nem egyenlő mértékben, de szinte mindenki felel, aki a hatalom környékén egyáltalán megfordult”. Juj, fenyegetőzünk is! Következményekkel kell tehát számolnia annak, aki a törvényes választásokon elért kétharmados pártszövetség elképzeléseit támogatja. Majd: „Bármerre tekintünk is, árulás és közöny mindenütt…” Kik ezek az önmaguk által felkent megmondóemberek, akik olyanokat fogalmaznak meg, amiknek aligha van köze a valósághoz? Sírnak, rettegnek, országos felelősségről papolnak, fenyegetőznek, ha kell harci riadót fújnak. Majtényi László volt adatvédelmi biztos csaknem úgy érez az általa leírt romok ormán, mint egykor Berzsenyi Dániel – ő okkal – kétszáz évvel ezelőtt: „Romlásnak indult hajdan erős magyar!” – verselt a költő. Csak akkor Habsburg-befolyás volt, és a német szó terjedése miatt veszélybe került anyanyelvünk.
Ma mi van veszélyben? Függetlenségünk, magyarságunk, anyanyelvünk, jogállamiságunk, parlamentáris demokráciánk? Ha igen, akkor tényleg érdemes lenne megkongatni a vészharangot. Ha Majtényi figyelne, látná, éppen a gazdasági függetlenségünk visszaszerzéséért folyik a küzdelem, amit az ország mérhetetlen eladósításával a baloldali kormányzat okozott. Akkor hol volt Majtényi úr, amikor Hornék, Medgyessyék és Gyurcsányék áron alul, Magyarország számára előnytelenül eladták stratégiai ágazatainkat, a vízműveket, az elektromos műveket, a gázműveket, a Malévot? Az nem számított romlásnak, árulásnak? S amikor 2006. október 23-án Gyurcsány rendőrei szétverték a békés tüntetőket, akkor nem érezte magát sötét veremben? Miért nem szólalt meg a jogállamiság, a demokrácia, a köztársaság védelmében? Maradjunk annyiban, hogy mélyen hallgatott, sőt sunyított! Pedig ez a tárgyilagosság is hozzátartozna az értelmiség felelősségéhez. Majtényi az elmúlt években többször bebizonyította, szíve nem Magyarországért dobog, hanem baloldali párttársaiért, a Millásokért, az MSZP-ért, a DK-ért, az LMP-ért s még ki tudja kiért, miért.
Vannak persze jó néhányan, akik hasonló gyékényen árulnak. Esetükben nem az ellenvéleményüket, ellenzékiségüket kifogásolom, hanem, hogy kinek, kiknek az érdekében teszik azt, amit tesznek. Kinek szolgálnak, amikor olyanokat és hasonlókat írnak le, mint például Mészáros Tamás a 168 Órában: „…a valutaalapnak elege lett ebből a szélhámos vircsaftból, amely visszaél a türelmével, s immár veszélyezteti szakmai és politikai reputációját… Az Orbán-rezsim a világ szemében nem szavahihető, ráadásul mai politikai gyakorlata egy sajátos önkényuralmi rendszer perspektíváját vetíti előre.” Ezt akár írhatta volna a Der Spiegel vagy a Die Zeit is. Mindenesetre ezeket a valótlanságokat, dezinformációkat úgy sugallja egy magyar újságíró, mintha régi barátja, érdekvédője lenne az IMF-nek. Érthetetlen. Vörös Imre volt alkotmánybíró ugyanebben a hetilapban már „lopakodó államcsínyről” vizionál. Ezekre a vádakra meg kell, s meg is lehet találni a választ. És szükséges is válaszolni rájuk, mert ha sokszor mondják, igaznak tűnnek majd, és a vágyálmok valóra válnak.
Egyre világosabb, hogy az ellenzék egyes politikusainak, famulusainak, értelmiségi holdudvarának küzdelme már régen nem Orbán Viktor és kormányának leváltásáért folyik. Magának a rendszernek a lebontása a cél, amit bármi áron szeretnének elérni. Ha kell a békemenetből békeharcot csinálnak, vagy osztályharcot a szabadságharcból (copyright 168 Óra), sőt ha szükséges külföldi gazdasági érdekcsoportokat hívnának segítségül a 2014-es választási győzelemhez. De ehhez össze kellene fogni az ellenzék színárnyalatainak. És ez ami nem megy. Nem véletlen, hogy az 1989-es időszak zavaros gazdasági és politikai állapotainak visszatérte a vágyálmuk. Akkor mindent meg lehetett tenni, az átalakulási törvénnyel ezermilliárdos nemzeti vagyonelemek tűntek el. Nekik ez lenne kívánatos, egy kis anarchia.