„NYILATKOZAT – Megdöbbenve értesültünk a békés állampolgárok elleni köznapi rendőri erőszak újabb megnyilvánulásáról: november 7-én, hétfőn állampolgárok egy csoportja – többségükben FIDESZ-tagok – közhasznú munkával kívánta kifejezni egyet nem értését azzal, hogy e nap állami ünnep és munkaszüneti nap, szemben nemzeti ünnepünkkel, március 15.-vel, melyet nem ünnepelhetünk méltóképpen. A budapesti Vörösmarty téren takarítókat – bár a rendőrségi felszólításnak engedelmeskedve a teret elhagyták – eltúlzott mértékű rendőri akció keretében előállították, majd közülük többeket ok nélkül bántalmaztak. Ennek következtében egy személyt kórházba kellett szállítani…” (Fidesz Ideiglenes Választmánya- Deutsch Tamás , Fodor Gábor, Langmár Ferenc, Molnár Péter, Rockenbauer Zoltán, Széchenyi Mihály – Budapest, 1988. november 8.)
Mi történt a Vörösmarty téren?
„Vajon hol kezdődik a túlzott radikalizmus? Kis létszámú csoportok demonstrációi célt érhetnek-e? Csak komolyan és technokratikusan szabad fellépni a hatalommal szemben? És egyáltalán, mi történt 1988. november 7-én? Ezek a kérdések közszájon forogtak a Munkáscsoport november 7-én lezajlott akciója után.
Csoportunk az október 6-án benyújtott petíciót (melyet a FIDESZ Ideiglenes Választmánya és a FIDESZ Munkáscsoport jegyzett) nyomatékosítandó, november 7-ére akciót kezdeményezett. A petíció azt a követelést tartalmazta, hogy március 15-ét nyílvánítsák munkaszüneti nappá. Erre az Állami Bér és Munkaügyi Hivatal egyik vezető állású tisztségviselője azt a választ adta, hogy ez nem történhet a munkaidőalap terhére, így ahhoz, hogy március 15-ét munkaszüneti nappá nyilvánítsák, elengedhetetlen feltétel, hogy valamely más munkaszüneti napot munkanappá tegyenek.
Demonstrációnkkal
mi egy alternatív javaslatot kívántunk előterjeszteni, nevezetesen azt,
hogy van Magyarországon még egy ’ünnep’ – ám a szocialista táborban
csak Bulgáriában, a Szovjetunióban (és természetesen Magyarországon)
pirosbetűs ünnep, munkaszüneti nap a Nagy Októberi Szocialista Foradalom
dátuma, november 7-e. Demonstrációnkkal jelezni akartuk, hogy ezt a
napot mi munkanapnak tekintjük…Szombaton és vasárnap dolgoztunk – sapkákat, lapátokat készítettünk ’FIDESZ Munkáscsoport’ felirattal, melyek később a rendőrség tisztítóeszközeinek listáját gazdagították. November 7-én, hétfőn 10 órára volt meghirdetve a demonstráció. Legnagyobbrészt a Munkáscsoport tagjai jelentek meg, de képviseltette magát az Inconnu, a Republikánus Kör és a Jurta Színház (a később kemény bánásmódban részesült Szemenyei-Kiss Tamás részvételével). Az akció 10 óra 30 perckor kezdődött. Szétszóródtunk a téren és elkezdtük összesöpörni a faleveleket. Kb. öt perc múlva az akcióban résztvevőknél lényegesen nagyobb számú rendőrkülönítmény érkezett a térre, igazoltattak bennünket, majd felszólítottak a helyszín elhagyására. A felszólításnak eleget is tettünk, kivonultunk a Petőfi Sándor utcába és folytattuk a takarítást. Kisvártatva az ötvenfős különítmény ismét megjelent, körbefogtak bennünket és felszólították a társaságot, hog menjünk velük a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A szíves invitálásnak nem tudtunk nem eleget tenni. – Bemasíroztunk a BRFK épületébe, az első emeletre, ahol elvették a személyi igazolványainkat, és néhány perc várakozás után egyenként lekísérve átszállítottak minket rabomobillal a Szalay utcai V. kerületi Rendőrkapitányságra. – Itt, e helyen már a kapuban elkezdődtek az attrocitások. Egyeseket megpróbáltak elgáncsolni, másokat lökdöstek, gumibottal szurkáltak.
A Szalay utcában is az első emeletre vittek, ahol a fal felé fordulva kellett ácsorogni több órán keresztül. Mocorogni, dohányozni, beszélgetni, WC-re menni tilos volt. Az álldogálás közben Gráf Ferencet (a Munkáscsoport tagját) többször bántalmazták. Az első meghallgatott Szemenyei-Kiss Tamás felesége – Kollár Erzsébet – és 11 éves kisfia volt. Szemenyei többször tiltakozott az ellen, hogy kiskorú gyermekét is előállították, és nélküle hallgatták ki. Ezzel a magatartással, vagyis azzal, hogy felhívta a figyelmet az emberi jogok tiszteletben tartásának hiányára, hamar ’kiérdemelte’ a rendőrök utálatát. Midezért az ő meghallgatása után az a rendőr, akit arra jelöltek ki, hogy a kapuhoz kísérje, az arcába ütött gumibottal, lökdöste, majd a kapuban leütötte…, ezt követően a többi rendőr aktív közreműködésével ütötte, rúgta. Végezetül négy rendőr a szó szoros értelmében kihajította a kapun.
Szemenyei-Kiss Tamást befektették (az időközben kiérkezett) mentőautóba, ez után a mentőorvosnő és a sofőr bejött a rendőrkapitányságra, hogy vannak-e még sérültek. Miután ők bejöttek a kapun, két rendőr szállt fel a mentőbe, maguk mögött becsukva az ajtót. Odabenn durván kiabáltak, fenyegetőztek – Szemenyei valószínűleg ezért menekült ki az autóból. Felesége kísérte el a közelben lévő orvosi rendelőbe s onnan szállították végül a János Kórházba…
Mindeközben folytak a kihallgatások…, egyenként vittek be minket a kihallgatók szobáiba. A kérdés, amire válaszolnunk kellett volna: miért nem engedelmeskedtünk a tömegoszlatási parancsnak? –
- Ott és utólagosan is kijelentem: ilyen parancs nem volt, a különítményt vezetett rendőrszázados csak a tér elhagyására szólított fel minket! (Amit mi meg is tettünk…)
A kihallgatások végeztével mindenkit elengedtek, azzal a megjegyzéssel, hogy a történtek miatt szabálysértési eljárást folytatnak le ellenünk, mert a Vörösmarty téri söprögetéssel a ’közrend megzavarásának vétségét’ követtük el. Többeket új fent bántalmaztak, néhányunknak megígérték, hogy akciónk az állásunkba fog kerülni…” (Fidesz Hírek, 1988. november 12. – Győri György, a FIDESZ Munkáscsoport tagja – nyilatkozatát a BBC és a Szabad Európa Rádió is sugározta.)
A kormányszóvivő tájékoztatója 1988. november 8-án, Somogyi László, Csehák Judit, Marosán György és Horváth István belügyminiszter részvételével, Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter jelenlétében.
Kulcsár Kálmán: „Ha valaki ilyen céllal sétál vagy sepreget, az az ő dolga, ennek semmifajta olyan poblematikus oldala nincs, ami kormányzati intézkedést igényelne. De – mondom – ez az én véleményem, információ nélkül”.
Marosán György: „Valóban volt adminisztratív rendszabály és őrizetbe vettek embereket a Vörösmarty téren. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a kormány semmiféle adminisztratív rendszabálynak nem örül. – Ahhoz, hgy ezt elkerülhessük, voltaképpen arra van szükség, hogy a játékszabályokat betartsuk. Ebben a esetben például a hatóságoknak, úgymond, elfelejtették bejelenteni az utcai megmozdulás tervét. A fiatalok részéről nem volt szerencsés az sem, hogy enyhén fogalmazzunk, ahogyan kifejezték véleményüket a november 7.-i ünnep jellegéről. – Szeretném aláhúzni: nem arról van szó, hogy ünnepli-e valaki egyáltalán ezt a napot vagy sem. Mindenkinek szíve joga, hogy erről véleményt formáljon. Sőt, továbbmegyek. Nem is bizonyos, hogy november 7-e emlékezete a jövőben is hasonlatos lesz az eddigi szokásokhoz. Bárhogyan is van: november 7-e kigúnyolása nem méltó a mi társadalmunkhoz, és szeretném remélni, fiataljainkhoz sem. – Szeretnék azonban még néhány információt elmondani az üggyel kapcsolatban. Ami a tényeket illeti: november 7-én délelőtt fél 11-kor a FIDESZ-hez tartozó csoport táblákkal is demonstrálta az ünneppel kapcsolatos ellenérzését. A rendőrség a közrend megzavarása miatt intézkedett. Tizennyolc személyt előállítottak, kényszerítő eszközök alkalmazására viszont nem került sor. Ugyanígy nem alkalmaztak erőszakot az V. kerületi rendőrkapitányságon sem. Innen egyébként az előállítottakat rövid időn belül elbocsátották. Közöttük volt Szemenyei-Kiss Tamás is, aki a rendőrség elhagyása után az épület előtt földre vetette magát, és azt kiabálta, hogy megverték. Odament hozzá az addig ott várakozó felesége és kihívták a mentőket. A helyszínre érkező mentőautóba Szemenyei-Kiss Tamás ugyan beült, ám mielőtt megvizsgálhatták volna, kiugrott a kocsiból és feleségével együtt eltávozott. Ismétlem tehát: semmiféle erőszak nem történt.”
(Magyar Hírlap, 1988. november 11. – a Minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatóról Bánki András és Erdélyi András tudósította a nyilvánosságot.)
Szemenyei-Kiss Tamás helyreigazítási kérelméből Bánki András, a Magyar Hírlap belpolitikai rovatvezetője (az átadott kérelmet hiányosan, a terjedelmet öt gépelt sorban maximálva) 1988. november 26-án az alábbiakat tette közzé:
Mi történt a rendőrkapitányságon?
„Állítom, hogy a november 11.-i közleménnyel ellentétben az V. kerületi rendőrkapitányságon, miután elengedtek, még az épületben több rendőr a folyosón tettleg bántalmazott. Az épület előtt összeestem. Az oda érkező MA 94-54 frsz. mentőautóba befektettek, de miután két rendőr is beszállt, én sokkos állapotban kimenekültem onnan.
Így a Rosenberg házaspár utcai rendelőintézetben láttak el, ahol megvizsgáltak és kórházba szállíttattak. A kórházból másnap saját felelősségemre távoztam…”
1988. november 27-én a Belügyminisztérium meg nem nevezett illetékese és az V. kerületi rendőrkapitányság vezetője dr. Margitai Domokos őrnagy az alábbiak közlésére kérte fel a Magyar Hírlap belpolitikai rovatát:
Mi történt a rendőrkapitányságon – Válasz a helyreigazításra
„November 7-én az V. kerületi kapitányságon 19 személyt állítottak elő, azért, hogy elszámoltassák őket. Az előállításban és őrzésben részt vettek a BRFK közbiztonsági parancsnokság és az V. kerületi rendőrkapitányság közbiztonsági osztály beosztottjai.
- Mivel Szemenyei-Kiss Tamás feleségét és Sándor nevű kisfiát is bekísérték, ezért az elszámoltatók döntése alapján elsőnek a feleségét a gyerekkel elengedték, majd az elsők között Szemenyei-Kiss Tamás is elhagyta az épületet. Határozottan állítom, és az őrzésben részt vevő munkatársaim is állítják, egyetlen előállítottal szemben sem történt kényszerítőeszköz használata (pld. gumibot).
A jelentést a kerületi kapitányság vezetője írta alá s mellékelte a mentőorvos november 8-án kelt szolgálati jelentését. Ebben az olvasható, hogy miután a kapitányság épülete elé érkező mentőbe adatfelvételre beszállt egy – és nem két – rendőr, a teátrálisan viselkedő beteg feldúltan kiszállt a mentőautóból, nem lehetett megvizsgálni. A rendőrségi jelentés tartalmazza a János Kórházban felvett látleletet, annak megállapításait is, amely szerint „Szemenyei Kiss Tamás testszerkezete ép, pupillák egyenlőek, tudata tiszta, mellkas, koponya, natív has, traumás eltérés nem látható, mindkét csipő táján zúzódás, fején mogyorónyi zúzódás, hasi tájékon bőr alatti bevérzés.”
A (rendőri) jelentés mindehhez hozzáfűzi, hogy a „a fején lévő minimális sérülést szerezhette az előállítás alatt, távozás után, amikor a kapitányság előtt földhöz vágta magát, mikor a mentőautóba ki-beszállt, illetve a rendelőintézethez vezető úton. A mentőorvosi vizsgálatnak nem volt hajlandó alávetni magát.
Elengedésekor a halló- és látóközelben lévő többi előállítottak sem tapasztaltak rendőri erőszakot, feltételezem, ha erre sor került volna, úgy Szemenyei-Kiss Tamás erre hivatkozik, vagy társai régen jelentkeztek volna tanúnak…”
A
FIDESZ vezetősége Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Hegedűs István, Kövér
László, Molnár Péter, Orbán Viktor és Rockenbauer Zoltán – elsődlegesen a
Munkáscsoport javaslatára – 1988. december 3.-án a budai Kisrabló
étteremben tanácsülést hívott össze. A munkásfiatalok (vezetőjüket az I.
Választmányhoz delegálták, ill. választották meg november 20. után)
követelték a FIDESZ erőteljesebb fellépését a november 7-i demonsráció
kapcsán megnyilvánult rendőri erőszak miatt, továbbá azt is, hogy
egyértelműen tisztázódjon Stumpf István és Horváth István
belügyminiszter kapcsolata, illetve a FIDESZ-instruktorként ismert
kollégiumi igazgató esetleges felelőssége, szerepe a Vörösmarty téri
eseményekben. Mivel a tanácsülésen a Munkáscsoport vezetője, a FIDESZ
Választmányának tagja, V. Horváth Ilona, nem kapott választ a felvetett
kérdésekre, sőt, a munkásfiatalok sorskérdései is perifériára szorultak
az ifjúdemokrata jövőbeli tervei között, a Munkáscsoport irányítója
1989. január 21-én lemondott a választmányi tagságról, egyúttal
bejelentette, hogy a Munkáscsoport elhagyja a FIDESZ-t, és 120 ezer
támogatójával megalapítják a Szolidaritás Munkásszakszervezetet. A
munkásfiatalok 1989. február 25-én a Jurta Színházban rendezett
gyűlésükön kijelentették: „Nem akarunk MDF-, FIDESZ-, FKGP-pórázon
ugrabugráló munkástanácsokat, nem akarunk AFL/CIO-menedzselte ligát
amerikai kiképzőkkel, mi a munkásérdekeket kívánjuk győzelemre vinni!…”Magyarország jogállam?
„A magyarországi Igazságügyi Minisztérium kabinetirodája 1992. február 26-án levelet küldött Németországba, az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért düsseldofi igazgatójának. Dr. Sándorfi György, a kabinetiroda vezetője dr. Balsai István miniszter nevében kilátásba helyezte, hogy a budapesti 1988. november 7.-i eseményeket, (ti. a szétvert FIDESZ-demonstrációt és az ezzel kapcsolatos bűncselekményeket) a Legfőbb Ügyészség ismét vizsgálat tárgyává teszi.
Az eset évek óta közismert: az V. kerületi rendőrkapitányság útonállói 1988. november 7-én délelőtt a FIDESZ Ideiglenes Választmánya és a FIDESZ Munkáscsoport által bejelentett közmunkát (söprögetést) tartott. A tüntetőknek minősített munkásfiatalokat őrizetbe vették, az elhurcoltak között több, az akcióhoz nm tartozó személy (utcai járókelő, nézelődő) volt. Az őrizetbe vetteket először a BRFK Deák Ferenc téri épületébe, majd onnan a Szalay utcai V. kerületi rendőrkapitányságra szállították, ahol mintegy 120-140 fős állig felfegyverzett rendőr-ill. munkásőregység tartózkodott. A fiatalok március 15-e méltó megünnepléséért demonstráltak, és azért, hogy november 7-ét (a szovjet megszállók ünnepét) töröljék az állami megemlékezések sorából. …-1988. november 11-én a FIDESZ Munkáscsoport és személy szerint az egyik résztvevő, Kollár Erzsébet , a FIDESZ és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) egyik aktivistája feljelentést tettek a Budapesti Katonai Ügyészségen fiatalkorúak ellen elkövetett bűncselekmények miatt.
Ezek
között kínzás, hivatali hatalommal való visszaélés, személyi szabadság
korlátozása, gyermekgyilkosság gyanúja és súlyos testi sértés, valamint
egyéb, a szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmény elkövetésével
vádolták meg a megtorlásban részt vett fegyveres testületekhez
tartozókat a feljelentők. Az indítvány dr. Margitai Domokos és
ismeretlen személyek ellen bűnpártolás, Horváth István belügyminiszter,
valamint Marosán György kormányszóvívő ellen rágalmazás, bűnpártolás és
közvetett tettesség vétségeinek megállapítására is kiterjedt. – Az
esettel kapcsolatosan a FIDESZ Ideiglenes Választmánya és a Független
Jogász Fórum intézett jegyzéket az akkori kormányhoz, követelve a
felelős vezetők nevének nyilvánosságra hozatalát és a vizsgálat
lefolytatását.1988 decemberében a Budapesti Katonai Ügyészség ’lefolytatta a vizsgálatot’ és mintegy 14-15 napos nyomozást követően bűncselekmény hiányában le is zárta a Munkáscsoport aktáit.
- Az eljárás során az ügyészi szervek mindvégig pszichikai nyomást alkalmaztak a Munkáscsoport részéről felvonultatott 22 tanú tekintetében, nem riadva vissza (az egyébként törvényellenes) gyermekkorú személy katonai ügyészi kihallgatásától sem. Az események óta több mint 3 év telt el. Dr. Magitai Domokos rendőr őrnagyot – a budapesti V. kerületi rendőrkapitányság egykori vezetőjét – előléptették, a többi, ilyen-olyan fokon közreműködött tettes ’érdemei elismerése mellett’ nyugdíjba vonult és tovább erősíti az immár demokratikussá vált Magyar Köztársaság különféle intézményeit. Az áldozatok egy része emigrált, sokan ugyanolyan nyomorban és jogfosztott állapotban élnek, mint annak előtte. – Egy személy az elhurcoltak közül eltűnt, sorsa ismeretlen. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1988. évi 3. sz. törvényerejű rendelete letétbe helyezte a kínzás és más, kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések, bánásmódok elleni nemzetközi egyezmények kihírdetését. – A fent citált törvényerejű rendelet első része 2. pontja alapján: ’…Semmiféle kivételes körülményre, bármi legyen is az – hadiállapot, háborúval fenyegetés, belső politikai bizonytalanság, vagy bármely más kivételes állapot, nem lehet hivatkozni a kínzás igazolására…’
A rendelet értelmében (4. cikkely 1. bek.):’…Valamennyi részes államnak gondoskodnia kell arról, hogy büntetőjoga szempontjából minden kínzási cselekmény bűncselekménynek minősüljön…’
Az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata után a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának idézett rendeletét követően a Magyar Köztársaság 1989. október 23-i létrejötte, kikiáltása óta előbb az Ellenzéki Kerekasztal pártjai, tömegszervezetei és az MSZMP között létrejött egyezmények, majd a rendszerváltás-hatalomváltás után meghirdetett amnesztia mindeddig megakadályozta a fentiekben említett – politikai vonatkozásában bővelkedő, ámde alapjában véve köztörvényes- bűncselekmények tisztázását, a felelősök megbüntetését. Miért?…
Miért védi az új hatalmi elit (jogállamiságra hivatkozva) azokat, akik 37 hónappal ezelőtt semmilyen emberi-isteni törvényt nem ismerve, azokon felülhelyezkedve, útonállók módjára csaptak le fiatalok egy csoportjára? (Foundation for the Victims of Communism, Düsseldorf, 1992.)
(Folyt. köv…)
Forrás:
*Országos Széchényi Könyvtár – Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár, fond 567
*Esti Hírlap, 1992. június 22-28.
*OSZK, Fidesz Hírek, 1988. november 12.
*OSZK, Pünkösti Árpád: Szeplőtelen fogantatás (2005)
*Osteuropa nach der Wende – Amnesty Internetional Düsseldorf, 1990. November 21.
*Foundation for the Victims of Communism – Beszélő, 1991
*Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ABTL) – BM III/III –II/665/88
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése