A tiszaeszlári vérvád története

1882. április 1-jén a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszaeszlár faluban eltűnt egy tizennégy éves körüli cselédlány, Solymosi Eszter. Néhány napos keresés után - mivel akkoriban ünnepük volt a zsidóknak, és emiatt a megszokottnál nagyobb volt a falubeli zsidó családoknál a vendégjárás - szárnyra kapott a hír: a kis Esztert a zsidók tüntethették el. Hogy hova? Évszázadok óta beszélték azt már világszerte, hogy a zsidóknak vérre, mégpedig keresztény szűz vérére van szükségük a húsvéti páska elkészítéséhez. Mivel közel volt a húsvét, és a kislányt utoljára a zsinagóga környékén (is) látták, készen állt a vérvád: valamilyen fondorlattal a falubeli és az idegen zsidók a templomukba csalogatták az áldozatukat, majd a zárt ajtó mögött lefogták, a szomszéd faluból érkezett metsző segítségével a nyakát elvágták, a vérét pedig egy edénybe gyűjtötték. Így aztán már minden akadálya elmúlt a pészach megünneplésének. S hogy a szörnyű tettüket elfedezzék, a holttestet valahová elásták. A határokon túlról ezekben az években is lehetett hallani mindenféle bűncselekmények hírét, amit a zsidókra fogtak. Oroszországban és Romániában magasabb hatalmi szintről is fokozták és szervezték a gyűlölködést. Nem volt hát új a magyar lakosságnak, hogy rejtélyes esetekkel a zsidóságot szokás vádolni. Bary József aljegyző, az ügy vizsgálóbírója vezetésével megindult a nyomozás, amit politikai körökből is buzgón támogattak: Istóczy Győző és a tiszaeszlári Onódy Géza országgyűlési képviselők a Parlamentben nagypolitikai szintre emelték a vérvádat. Tanúk százait hallgatták ki, zsidók tucatjait vetették börtönbe a vizsgálat idejére, s gyűjtötték a terhelő adatokat. Az eljárás lényege az volt, hogy a már elfogadott vérvád történetébe minden új tanúvallomást bele kellett illeszteni. Ha az nem ment, akkor addig kellett csűrni-csavarni azt a vallomást, amíg bele nem illett a mesébe. Nagy gondot okozott ez a vizsgálóknak, mert a tanúk sokszor egymásnak teljesen ellentmondó információkat adtak, vagy olyanokat, amelyek a térbeli és időbeli korlátok miatt igen nehezen voltak hihetők. A legváratlanabb eseményt azonban az jelentette, hogy június 18-án a Tiszának egy Eszlártól lejjebb eső szakaszán holttestet találtak a folyóban. A holttest Solymosi Eszter ruháját viselte, csuklójára volt erősítve a kendőbe csomagolt festék, amit az eltűnése előtt a boltban vásárolt, s néhányan az azonosítók közül megmutatták rajta Eszter különös ismertető jeleit is. Nyakán, vagy más testrészén azonban semmilyen vágásnyom nem volt, így a történetbe sehogy sem illett bele. Így aztán újabb magyarázatra, szakértőkre és tanúkra lett szükség. A mese a következőképpen alakult: Mivel a vérvád biztosan igaz, és sok vádlott már börtönben ül, a zsidók biztosan megpróbálják valahogy kimenteni magukat, és az ártatlanságukat elhitetni. Ezért valahonnan egy női holttestet loptak, azt Solymosi Eszter ruhájába öltöztették, majd egy lefizetett tutajos csoporttal, a tutaj alá kötözve leúsztatták a Tiszán. Megfelelő körülmények közé érve a holttestet rögzítő kötelet eloldozták, hogy a víz a partra sodorja, és találják meg a zsidók ártatlanságának bizonyítékát. Hónapokig ennek bizonyításán ügyködtek az elszánt vérvádhívők. Így már nem csak zsidókat, hanem egy rutén tutajos csoport tagjait is börtönbe zárták, és kínzásokkal a megfelelő vallomásra bírták. A zsidók az országgyűlési képviselő, író, újságíró, ügyvéd Eötvös Károlyt kérték fel a védelmükre. Eötvös Károly elvállalta ezt, majd megszervezte a védőcsoportot, szakértőkkel konzultált, levelezett, majd 1883.július-augusztusában sikeresen védte meg a nyíregyházi végtárgyaláson az eszlári zsidókat. Mint ő maga is vallja, ez volt a könnyebb feladat. A nehezebb az, hogy a zsidóság elleni gyűlölködést, a vérvád és ahhoz hasonló babonák terjedését el lehessen törölni a közgondolkodásból. Ezért adta a könyvének a következő címet:
A nagy per, mely ezer éve folyik, s még sincs vége. A felmentő ítélet kihirdetését követően országszerte antiszemita zavargások törtek ki. Zsidó épületek, zsinagógák, boltok rongálása, zajos tüntetések, gyujtogatások váltak szinte mindennapos eseménnyé az egész országban. Úton-útfélen hirdették, hogy a zsidók lefizették a nyíregyházi bírókat és tanúkat, hogy a rituális gyilkosság büntetését megússzák. Istóczy Győző és Onódy Géza vezetésével megalakult a Magyar Antiszemita Párt, és a következő választásokon sok képviselője a Parlamentbe került. Eötvös Károlytól - aki a per előtt az egyik legnépszerűbb magyar politikus volt - a korábbi hívei elfordultak, zsidóbarátnak, zsidóbérencnek, a gyilkosok cinkosának titulálták, és nem lett képviselő. Az eszlári perről az egész világon tudtak és tudnak. Bécsből, Párizsból, Londonból érkezett újságírók tájékoztatták a nemzetközi közvéleményt az eseményekről. Antiszemita körökben máig azt vallják, hogy a per az igazságszolgáltatás erkölcsi kudarcát hozta. Sokan Magyarországon, akik nem érdeklődnek a valós eseményekről, csak annyit "tudnak" : Valamikor régen Tiszaeszláron eltűnt egy kislány. Állítólag a zsidók csalogatták be magukhoz, mert kellett nekik a vére. A bíróság felmentette őket, mert nem tudták bebizonyítani. A vérvádban még a XXI. században is sokan hisznek hazánkban. Túl sokan. Tiszaeszlár az antiszemiták zarándokhelyévé vált. A Nagy Per még nem ért véget.