Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. szeptember 29., szombat

Fény az alagút végén

Tovább csökkent a munkanélküliség – erősítette meg számadataival a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Most már egyértelműen javuló tendenciáról beszélhetünk, hiszen 25 hónapja, ha csekély mértékben is, folyamatosan nő a munkahelyek száma.

A KSH szerint idén a nyári hónapokban 77,4 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, összesen 3,914 millióan. Vagyis két év alatt 138 ezerrel többen. A gazdaság motorjának felpörgetése, a vállalkozások hitelhez jutásának biztosítása, a befektetők aktivizálódása, az eurózóna válságának hatékonyabb kezelése, uniós összefogás nélkül ennél látványosabb eredményre aligha számíthatunk. A válság előtti foglalkoztatási szinthez képest még hiányzik hatvanezer munkahely. Ugyanakkor jó hír, hogy a munkanélküliségi ráta két és fél évvel ezelőtti szintjére csökkent, 10,4 százalék volt a nyári hónapokban. A közmunkaprogramba bevont százezernyi, korábban segélyezett munkanélküli némileg árnyalja a foglalkoztatás bővüléséről szóló statisztikai adat fényét. De ne becsüljük le ezt az eredményt. Már csak amiatt se, mert egy közcélú foglalkoztatott nagyobb eséllyel tud majd elhelyezkedni, mint ha munka nélkül több hónapos, akár -éves kényszerű tétlenség okozta lelki gyötrelem miatt képtelenné vált volna arra is, hogy akár egy állásmegbeszélésen eséllyel pályázzon a munkára. A foglalkoztatás terén komoly feladatot vállalt magára az Orbán-kabinet, hiszen tény: a magyar foglalkoztatási ráta a 90-es évektől kezdődően nem csupán a nyugati államokétól maradt el folyamatosan és jelentősen, de még a többi visegrádi országétól is. Nem árt figyelembe venni, hogy a magas munkanélküliség nálunk nem amiatt alakult ki, mert a magyarok nem akartak dolgozni. Elemzők mondják: nem a magyar munkaerő volt rugalmatlan, hanem a munkakínálatot befolyásoló tényezők. Ilyen tényező volt a magas adó, amit a kormány, hatalomra lépését követően, csökkentett is. Ráadásul 2010 előtt lehetőségeinket meghaladóan nagyvonalú jótékonysággal működtettük szociális ellátórendszerünket.

A teljes cikk elolvasható az mno.hu oldalon.
(Torkos Matild - Magyar Nemzet)
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

A család és a női életpályák

  Nádasi Katalin        Mottó: „A család a hozzánk legközelebb eső kórház, a gyerekeink első iskolája, és egyben a legjobb, legszebb öregek ...