Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. április 23., hétfő

Gesztusok és gusztusok


Előfordul a politikában, hogy a gesztusok mindent elárulnak. Itt van például Jávor Benedek és az ő gesztusai. Az alaphelyzet a következő. Az LMP ugyebár semmilyen hagyományos pólushoz nem húz, rendkívül független, mindenki ellenében határozza meg magát, politikai léte a „lehetmás”, bármit is jelentsen ez.

És akkor most mondom, mi a valóság. A valóság az, hogy ha Jávor Benedek, ennek a pártnak a legfelül lebegő főalakja széles mosollyal aláírogat Mesterházy Attilával, akkor az gesztusnak sok, szándéknak pedig önleleplezés. Mert ha az ember Mesterházy Attilával bármit, ismétlem, bármit, akár egy parkolócédulát is aláír, az már nem egyenlő távolságtartás a két oldal között, hanem maga az elköteleződés.

Ezen a ponton engedjenek meg egy személyes vallomást. Az elmúlt két esztendőben családi és baráti körben mindig zavarba jöttem, ha valaki újragombolt SZDSZ-nek nevezte az LMP-t. Mert lássuk be, bizonyítás nélkül minden tétel a levegőben lóg. Azt gondoltam, hogy az LMP sajátos képződmény, és éppen ezért várjunk az ítéletalkotással.

Csakhogy: itt az MSZP. A párt, amely mágnesként vonzza magához az innen-onnan leforgácsolódott fémdarabkákat. Valahogy mindig az a történet vége, hogy a szocialisták összecsókolóznak az aktuális emberi jogista alakulattal. És lőn. Már megint együtt látjuk az MSZP-t a pragmatikus emberszeretet honi képviselőivel.

Nem feltétlenül kellene ennek így lennie, ha az új választójogi törvény nem szorítaná együttműködésre az ellenzéket. A Jobbikot azonnal vegyük ki a kalapból: velük senki nem óhajt együttműködni, és ők is szívből gyűlölnek mindenkit, aki nem sírja tele minden reggel a zsebkendőt a tiszaeszlári perre emlékezve. A frakció nélküli Gyurcsány megint csak nem az a fajta, akivel az ember összejárna családostól. Marad nekünk az MSZP és az LMP. Nekik kellene valami közöset kifőzniük, hogy megállítsák a Fidesz-hengert.

Sokáig nem látszott biztosan, az LMP óhajtja-e a kényszer-együttműködést. Mára azonban úgy tűnik, a kérdés eldőlt. Nemcsak a kölcsönös gesztusok, a mosolygós aláírások, a közös demonstrációk, de a szükségszerűség is egymáshoz közelíti az MSZP-t és az LMP-t. Ha ténylegesen vagy hallgatólagosan nem segítik egymást, lassan, de biztosan eltemetkezhetnek, a matematika rideg tényei alapján labdába sem rúgnak 2014-ben.

A teljes publicisztikát a Magyar Hírlap pénteki számában olvashatja.

(Szentesi Zöldi László - Magyar Hírlap, 2012. árpilis 6.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...