2011. július 28., csütörtök
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket!
Ma, egy , az olvasóinkat foglalkoztató témakörre szeretnék reagálni, nem személyeskedve, hanem általános magyarázattal, példával.
Ha a publicisztikát nyilvános közírásként értelmezzük, akkor ebben a kifejezésben minden lényeges elemét felfedezhetjük tartalmi és formai jegyeinek. / a rasszista, ,antiszemita és a magyarság ellenes írásokra utalva,szeretném kifejteni a véleményemet, de nem ezen rágódva./
A következő néhány gondolat talán megmagyarázza ezt a hosszú kitérőt a retorika felé,hiszen szinte semmi nem különbözteti meg egymástól a rétort(szónokot), és a publicistát.: mindkettő hatni akar.
Terve van embertársairól, s ezt embertársaival el akarja fogadtatni.
A szónoklás tudománya: a rábeszélés tudománya. Könnyű belátni, milyen fontos e tudomány az életre.
A görögöknél, a rómaiaknál ez volt az élet iskolája. A szó hatalma azóta sem csökkent, mert a szóval a gondolat harcolt; s van e hatalmasabb a gondolatnál? De jegyezzük meg: csak a jó gondolat harcolhat a jó szóval. Be tudunk e bizonyítani valamit, ami nem igaz? Csak gyenge elméjűeknek. Rá tudunk e bírni valakit arra, ami nem helyes? Csak gyenge jelleműeket. Az igazi "szónok" nem gyenge elméjű és gyenge jellemű hallgatóra számít. Nagy szónok nem lehet hamis ügy szónoka:tudatosan soha. A jó szónok elsősorban igaz ember; vir bonus dicenti peritus-mint a rómaiak mondták."Rossz gondolatból nem eredhet jó szó".Hol találunk annyi nemes gondolatot, emelkedett érzést, mint a nagy szónokokban;Kölcseyben, Eötvösben? Kit ne ragadna rokonszenvre egy Kossuth rajongó lelkesedése,egy Deák józan komolysága? Ezért a nagy szónokok olvasása nagy erkölcsi haszonnal is jár: emez megint mellékterméke a retorikának,amely dús, mint a banánfa s a szellemi élet egész kertjét elfedik új meg új gyökereket hajtó, új meg új gyümölcsöket hozó ágai.
A közírás nyilvános, hiszen publikálásra szánt gondolatmenetet tartalmaz,ami pedig feltételezi,hogy a nyilvánosság , a nagyközönség számára érvényes legyen. Közírás,hiszen minden esetben a közösséget érintő kérdésekről nyilvánul meg, elsősorban vélemény nyilvánítás, meggyőzés(esetleges befolyásolás), véleményformálás szándékával.
A publicista tényekkel operál, de azokat olyan összefüggés-rendszerbe helyezi, amely értelmezésükben újfajta szempontokat,viszonyokat, látásmódot eredményez. Az egyénítés legnyilvánvalóbban a publicisztikai írásmű megformálásában jelenik meg- a publicista egyéni világlátása egyéni stílus megjelenítését igényli. (Ezért tehát kedves kollegám, nem"pitizek az olvasónak", hanem megtisztelem!)
Természetes, hogy a tényszerűség jelentősen befojásolja az egyéni stílust, hiszen- szemben az irodalommal - a publicisztika éppen a tények sajátos elrendezését és értelmezését jelenti.
A véleménykifejtés soha sem jelentheti a tények meghamisítását.
A hír szent, a vélemény szabad-írja egyik napilapunk publicisztikai oldalának fejlécében.
Ez a szlogen kétféle módon értelmezhető: jelenti egyrészt, hogy a lap, az újságíró hiteles és pontos információkat kíván adni a világról, és ezzel együtt helyet ad a tényekkel kapcsolatos véleményeknek; másrészt viszont jelenti azt is, hogy a vélemény- nyilvánításban is csak a hiteles tények értelmezésével kíván élni.
A hazai sajtó jelenkori történelmében fordulópontként kell értelmeznünk a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakot. Soha előtte nem jelentkezett olyan élesen a nyilvánosság előtti megszólalás igénye -vagy sokkal inkább a -lehetősége. A nyomtatott sajtóban virágzott a publicisztika.
Időnként már zavarónak tűnhetett ez a bőség, hiszen törvényszerűen vezetett olyan műfajok háttérbe szorulásához, mint pl. a riport.Egyre hangsúlyozottabban jelentkezett a közérdekű információk nyilvánosságának igénye. A privatizált lappiacon már nem társadalmi szevezetekhez kötődtek a lapok, hanem sokkal inkább világképi beállítódás mentén szerveződtek. A központilag hitelesített elviség helyébe a személyes meggyőződés demonstrálása lépett- a megszólalás szabadsága.
Felmerül a kérdés, vajon mennyire időtálló a publicisztika.
Kortörténeti dokumentumként kell -e kezelnünk, vagy-éppen napi aktualitása, az eseményekre való reagálás azonnaliságának a kényszere miatt-elveszíti-e a jelentőségét, értékét az idők folyamán. Meggyőződésem szerint semmi nem árul el többet egy adott időszak közhangulatáról, világképéről, gondolkodásmódjáról, mint egy jól eltalált jegyzet, egy célba találó glossza, egy iránymutató vezércikk.
Érvényességüket ugyanis nem a tények, hanem azok értelmezése-egy koherens világkép és értékrend minőségi kinyilvánítása adja.
Szabó Piroska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése