Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. március 7., szerda

Megmentett gondolatok:A cigányzenészek helyzete Magyarországon







Kedves Olvasóink!

Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Vizsgálódásom tárgya ez alkalommal egy, a cigányzenészeket sújtó társadalmi probléma.

Helyzetfeltáró vizsgálatokat indítottam, amelyben a cigányzenészek élet és munkaviszonyait igyekszem nyilvánosságra hozni.
Kendőzés és szépítés nélkül tárom az olvasók elé a cigányzenész társadalom megrázó tüneteit: a reménytelenséget, a kilátástalanságot.Ebből a képből, hiányzik a korábban megénekelt idill, a nosztalgiákat ébresztő, a szabadság áttetsző levegőjétől könnyed, romantikus magyar valóság.
A zenészek lemondóak, elkeseredettek, letörtek, cselekvésre képtelenek.
Érdekképviselet csak azáltal van hogy emlegetik, de nem azáltal, hogy valami közös és együttes cselekvés jutna benne kifejezésre.
Az emberhez méltatlan helyzetért, a fennálló társadalmi rendet hibáztatom.
Vádirat ez, a politika embernyomorító hatása és a latifundiumok urainak mindezt tudomásul vevő nemtörődömsége ellen!
Vizsgálódásaim középpontjában most a cigányzenészek állnak, azok tehát, akik tartós munkahely nélkül és egész esztendős elfoglaltság nélkül sokszor nagy távolságot téve meg, tudnak, de csak kevés számmal kenyérhez jutni.

-Az olvasónak éreznie kell, hogy olyasvalaki szól hozzá,,aki nemcsak a maga tapasztalatait tudja előadni-hanem a zenészek gondolkodásmódját, ízlését, lelki rezdüléseit, viselkedési formáit ugyanúgy ismeri, mint a sajátját.
_A cigányzenészek átélték művészetük kiszorítását a közgondolkodásból és teljes félreállításukat a szórakoztatóiparból.Tanúi lehettünk ugyan egy rövid időre szóló fellendülésnek és újbóli letaglózásnak -immár súlyosabb hatásokkal és következményekkel.
A cigányzenész társadalom haldoklásának szomorú látványa, mely elpanaszolja a kilátástalan jövőt; akkor, ha ezt látnom kell, s az írói szabadságot sohasem éreztem és élveztem, akkor tehát, amit most teszek, azt a szabadság hiányának ellenére teszem.
-Ha itt van az a hatalom amelyet a cigányok joggal hívhatnak magukhoz, akkor jöjjön, hogy együtt támaszthassuk fel az életet!
Szolgálni akarom a nemzetnek ezt az eltaszított részét!!!!!
Az író ember mindig előbb jár, mint a politikus. Akik nemcsak írni tudnak, hanem egy egy nép, vagy népcsoport szellemében kiállva, természetes jogokért és megkésett igazságokért küzdenek, azok önként és kötelezően vállalták az újságírói hivatást.

A kormányzatnak, a médiának, abban a feladatban kell elől járnia, hogy a magyar nép és a cigányzenészek ismét egymásra találjanak.
A cigányzene a magyar nemzet hozománya, melyet hajdan csodálata ápolt, árnyékában nőtt szeretete által teljesedett ki!
Éppen ezért, a cigányzene országunk legszebb címei között kell, hogy ragyogjon!
Mikor és hogyan szenvedett sérelmet a cigányzene? A közönség elmaradott ízlése és az üzleti szellem érvényesülése végett?
_Fájdalommal állapítom meg, hogy bárhova nézek-múltban és jelenben egyaránt, tehetségek seregét látni, de annál kevesebb összhangot a "törzsökös magyar" és a beolvadottak legjobbjai között.
Legfőbb gondjaim egyike, hogyan tudatosíthatnám az összefogás szükségességét és miként erősíthetném az összetartozás érzését.
A cigányzenészek életében bekövetkezett megoszlás meglehetősen tartósnak bizonyult és utórezgései ma is érezhetők. Nem könnyű eldönteni, hogy mikor és milyen körülmények között jelentkezett.

Munkám során, nem kímélem őket; tudom a hibáikat, hiányosságaikat, gyarlóságaikat, mint ahogy ezek a vonások mindannyiunkban fellelhetők, -de mint közíró a cigányzenészeket ért hátrányos megkülönböztetések miatt eme társadalom védőügyvédje gyanánt lépek fel, mindent csak azok érdekeinek szemüvegén át nézek és féktelen indulatok rabjává lettem.
A kialakult kép sivár és vigasztalan.Mindezt az illetékesek figyelmébe ajánlom és orvoslást sürgetek!
Lényegében ugyanazok a fejlődést gátló erők sötétednek föl, mint a perifériára szorult tömegek felett, az elmúlt húsz esztendő alatt-az alapjaiban beteg, hamis magyar társadalmi szerkezet szerves következményeiként.
A fő kérdés az, mit lehet tenni, és hogyan lehet ezen változtatni.
-Remény nélkül reménykedem; de félő, hogy a kormánynak nem lesz "szíve" fordítani a cigányzenészek sorsán, hanem meghódol a sötét hatalmak előtt.
Az angolszász "to gine a chane" alapján alkalmat adok a kormánynak, hogy ország világ előtt megmutassa igaz szándékát.
Bízom abban, hogy a látható kormány felülkerekedik a láthatatlanon.



Tisztelettel elköszön Önöktől Szabó Piroska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...