Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2012. február 29., szerda

Megmentett gondolatok-Diagnózis: a reménytelenség!?

2009. október 10., szombat


Kedves Olvasóim!
Régebben lejegyzett írásaimat helyezem el elsőként a lapon, majd később frissitek, hogy aktualitásában, történetiségében is áttekinthető legyen.

Ma, nem a múltakon rágódó, hanem a múltakból tanulságot merítő férfi elszántságra van szükség!
A magyar demokrácia súlyos gyermekbetegségben szenved. A kórkép- reménytelenség! Az az erő tud hatalomra jutni, amely a reménytelenséget még jobban fokozni tudja, mert a reményvesztett embereken lehet csak uralkodni. Jövőnk, legfőbb feladata, hogy megépítsük újra a magyar öntudatot, melyet idegen célú, idegen érdekű, de hevesen magyar zsebű prófétáink bitangul széttapostak. Ez az öntudat az első feltétele annak, hogy kibirkózzuk magunkat a mai szomorú tengésből és saját sorsunk független uraként önálló, szabad fejlődésben vegyünk részt közös jövőnk megteremtésében. Ha történelmileg nézzük, észre kell vennünk, hogy a magyar társadalomfejlődés elmaradt a nyugat európai társadalomfejlődéstől -a XVI. század óta.
Ebben a helyzetben, áldemokráciához szokott polgárokkal a törvényes jogok biztosítása nem elég. Egy olyan társadalomban, amely korábbi korlátokhoz szokott, szükség van egyfajta lelki felszabadulásra is. Enélkül, ez a társadalom nem tud élni a demokrácia lehetőségével, melyben az embereket tapasztalat tanítja meg arra, hogy a köz ügye az ő ügyük is.
A kormányzottak passzív alázatához szokott, következésképp egy diktatúra igájába is könnyen befogható nép tapasztalja meg a maga erejét, válogassa meg a hatalmasokat-mert csak ezúton tanulhatja meg:demokratának lenni annyit tesz:nem félni! Ez azonban nagyon nehéz egy olyan országban, ahol a nyugat európai értelemben vett polgárság mindig gyenge volt ;és egy olyan történeti pillanatban,amikor a polgárság demokratikus eszmeköre ott is gyengülőben van, ahol valaha virágjában volt. A polgári demokratikus fejlődés Magyarországon még nem befejezett,mert a kommunista rendszer számos intézménye jelen van, ugyanakkor az átalakulás majdani kiteljesedése nem oldja meg a jelen ellentmondásait.
A mai helyzetben kell egy olyan erő, amely maradéktalanul azt a társadalmi, gazdasági ,kulturális,politikai programot képviseli, melyre a magyarságnak, hogy erőre kapjon és egészségesen életben maradjon, -szüksége lenne. A jobb oldalt, alapvető érdekek rokonítják,:ezt tényként elfogadhatjuk,de hiányzik a kohéziós erő. A baloldalt érdek ellentétek osztják meg:sem szociális gyökérzetét,érdekviszonyait, sem világnézetét,szellemi irányultságát tekintve nem egységes képlet.
A magyar uralkodó osztályok legjobbjai tudták csak a történelem kivételes pillanataiban rendi, vagy osztályérdekeiket alárendelni a nemzet érdekeinek.
/Ez a cikkem, 2008.január 3-án megjelent a Magyar Hírlap rövid életű Somogy Megyei napilapjában, a Somogyország oldalain./
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...