Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2020. május 27., szerda

Értelmiség a demokráciában (ma)?

Neves írók példáján keresztül mutatom be, mit várnék el  a magyar értelmiségtől  és az újságíró kollégáktól.

A magyar társadalmat úgy lehet megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkezünk meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Az értelmiségnek az erős társadalmi érdeklődése mellett, határozott nemzeti jellege kell, hogy legyen.. Világszemléletében a nemzeti érzésnek és nemzeti tudatnak nagyon fontos szerepe van. A nemzeti érzést nem erőltetni senkire, de tiltakozni az ellen, hogy a nemzet nevében olyanok nyilatkozzanak vagy cselekedjenek, akikben nincs meg a nemzeti érzés. Fontosnak kell tartani azt, hogy a magyar önismeretben a nemzet sorskérdéseinek a világos megmutatása legyen az alap, és hogy az új értelmiség a magyarságért felelősséget vállaljon.
A magyar nézőpont azonban sohasem jelentheti más népek lebecsülését. A magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keressük. !? A magyar sorskérdések olyan bonyolultak, hogy aki azok megoldására receptet talál, az európai mintát is ad. Patriotizmusunkat az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódással igazolhatjuk csak. "A világ összefügg; nem tesz tehát jó szolgálatot más nemzetnek az, aki a maga nemzetét rosszul szolgálja. Valamennyi nemzet jogából ad fel az valamit, aki a maga nemzetének jogaiból csak egy szemernyit is fölad."
/ Illyés Gyula/




A népi írók azt vallották, hogy az irodalom mindenkor előtte járt a politikának. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Írói hívatásukat küldetésnek tartották a közösségi sors alakítását illetően. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. "A dolgok rendje, hogy Bánk bán és Ludas Matyi előtte járjanak Széchenyinek és Kossuthnak" - írta Németh László. Illyés mondatai szállóigévé váltak: "Áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is, sőt ott esedékes először és igazán." Tamási Áron szerint pedig "nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek." A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének, s meggyőződése volt, hogy az egyéniség szabadságát nem a közösségen kívül, hanem azon belül kell biztosítani.
A népi írókban nagyfokú nemzeti felelősségtudat élt. Hittek abban, hogy az irodalom a maga tudatosító, eszméltető és cselekvésre késztető lehetőségei révén a nemzeti közösség felemelésének eszköze lehet. Ez a nagyfokú közösségi felelősségtudat szervezte őket laza közösséggé.


dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...