Megrendült világ

Már nem titkolhatják el a Föld túlnépesedésének gondját, már nem hazudozhatnak lényeges társadalmi problémákról a politikai korrektség álcája alatt.

A kényszerű elcsendesedés idején tényleg több, folyton „elszabotált”, elmulasztott tevékenységre jut ideje az embernek. Jó ez így. A minden rosszban van valami jó mondás igaz­ságát bizonyítja. Akár fióktakarításról, könyvtárrendezésről, régi feljegyzések átválogatásáról legyen is szó, örömmel állapítja meg az ember, végre ezt is el tudta végezni. Én is így voltam ezzel. Rátaláltam például egy kilenc esztendővel ezelőtt elrakott írásra, amelyet a maják naptára ihletett. Mindig tudtuk, hogy okos és különös emberek voltak a maják. Naptáruk tanúsága szerint a 2012. esztendő egy több ezer éves időszak végét s egy új korszak kezdetét jelenti. Emlékszem, akkoriban igencsak sokan hozzászóltak a hirtelen megszaporodó világvége-elméletekhez, köztük komoly tudósok is, holott a maják „mindössze” korszakváltásról jövendöltek, s nem Földünk végnapjait vetítették előre. S ebben bizony szerintem igazuk volt. Eltelt csaknem egy évtized, s maják ide, maják oda, a világra figyelő ember világosan megláthatta, hogy végvonaglásban vergődik a Föld népe.

A vég csak ritkán egyetlen pillanat. A korszakvég sem. Kitörölhetetlenül belém vésődött gyermekkorom számomra szörnyű élménye, amikor a levágott fejű pulyka még néhány kört futott az udvaron, mielőtt kilehelte a lelkét. Ilyesmit művel az utóbbi évtizedekben az emberiség. Nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy azok a körök, amelyeket fut, már semmire sem jók. Az a létforma, amit folytathatónak hisz, már nem folytatható tovább. A kicsit is érdeklődő és érzékeny emberek hosszú évek óta sejtik ezt. Csak a hangjuk – sajnos – nem jut el a világot uralók füléig. Vajon ezen urak most, hogy a világrendet egy különös vírus felforgatta, elgondolkodnak-e azon például, hogy egy véges erőforrásokkal rendelkező földgolyón már nem papolhatnak tovább a növekedésről, erről a varázsszónak kinevezett ostobaságról. Már nem titkolhatják el a Föld túlnépesedésének gondját, már nem hazudozhatnak lényeges társadalmi problémákról a politikai korrektség álcája alatt. Sejtik-e, hogy immár nehéz lesz elhitetni az emberekkel, miért a földgolyó lakosságának mindössze tíz százaléka birtokolhatja a javak hetven-kilencven százalékát.

S rájönnek-e, hogy álságos és természetellenes elméleteiket multikultúráról, genderideológiáról, meg arról, hogy a kapzsi pénzhatalom fogja megoldani a világ gondjait, már nem lehet elfogadtatni a gondolkodó s nem valaki csatlósának szegődő emberrel. Mert nincsenek igazi érveik, azért.

Elgondolkodtak-e vajon azon, normális dolog-e például, hogy egyetlen ország csődje a mélybe ránthat egy egész világot? Végtére is mi közünk van például nekünk, itt Európa közepén a pénzhatalom ördögi játszmáihoz? Ki hiszi el, hogy egy tízmilliós nép nem tud boldogulni önállóan, ha hagyják és ha akar? Nyilván van ezekre a kérdésekre felelet, csakhogy az ördögien önzők, csőlátásúak nem felelnek. Meglehet, mélységes hitetlenségükben biztosak abban, hogy ők megúszhatják a végvonaglást. Pénz, fegyverek, elszántság birtokában még sikerülhet is nekik. Ideig-óráig. Mert a világ felett őrködik a rend, és eljön az igazság pillanata. Lehet, ezt a fordulatot nevezik a maják korszakváltásnak. Ők valószínűleg tudták, hogy az anyagi növekedés, gyarapodás helyett a szellemi növekedésre kell helyezni a hangsúlyt. S persze felelősséget is kell vállalnia kinek-kinek a döntéseiért, legyen az az anyag világára vonatkozó, avagy a szellemi szférát illető.

Egyre inkább úgy tűnik, a Föld, a mi bolygónk előbb-utóbb lerázza magáról azt, aki nem tiszteli a szabályait. A sziklára, a rovarokra, az állatokra, a növényekre meg persze az emberekre, köztük a hamis prófétákra vonatkozó szabályokat.
Ez isteni törvény. Amit a hitetlen sem szeghet meg büntetlenül.

Talán ezt tudhatták a maják, és ezt érzi jó néhány ma élő ember is. A baj, amely ránk szakadt, talán segíthet is előhozni ezeket a gondolatokat. Nem hinném, hogy nagy kockázat lenne kijelenteni, voltak már a jelenlegi társadalmaknál szellemileg magasabb rendű társadalmak és még lesznek is. Ebben van a remény. Bízzunk tehát ennek a mai, hazug világnak a végében. Vagy ha úgy tetszik, a korszakváltásban.

Nos, csaknem tíz éve jegy eztem le ezeket a gondolatokat. Lám, mire jó a fióktakarítás. Meglehet, a mélyben észrevehetetlenül vagy nagyon is észrevehetően, csak éppen nem figyeltünk rá eléggé, azóta is készülődött, készülődik a korszakváltás. A világrend mindenesetre összeomolni látszik, ha egyáltalán rendnek lehetett nevezni. S ha jól érzékelem, amíg az új felépülhet, addig még jó néhányszor próbára tesz bennünket az élet.