Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2019. december 11., szerda

Télen tél van

Egyszer a címben megfogalmazott mondattal magyarázta meg  egy volt helyi képviselő, miért nem kell meglepődni azon, hogy csúszik az út.

Nyilván az a tény, hogy ezt meg lehet előzni az utak sózásával és hókotrással, nem volt érdekes. Mert télen tél van. E pofátlan mondat jutott eszembe akkor is, amikor láttam a fővárosban kialakult káoszt három centi hó miatt, és hallgattam a magyarázkodást.

Nem az a kérdés ilyen esetben, hogy miért alakult ki ez a helyzet, hanem sokkal inkább az, hogy kinek a felelőssége. Elhiszem, hogy az ellenzéknek nagyon egyszerű mindent Orbán Viktorra fogni, és sokkal könnyebb ráhárítani minden felelősséget ész nélkül, mint szembenézni a ténnyel: megint bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok. Sajnos azonban már teljesen megszokott, hogy a balliberális oldal mindenért a kormányfőt teszi felelőssé, mert szerintük akkora a hatalma, hogy még az időjárást is meg tudja változtatni. Ez lehet az oka, hogy hiába remélték, hogy a klímaváltozás miatt majd decemberben nem fog hullani a hó, mégis maradt az örök igazság: télen tél van. Akkor pedig hideg van, és hull a hó. Amit el kell takarítani.

Nos, ha már elfogadjuk azt a tényt, hogy vannak városvezetők, akiknek futja arra, hogy tengernyi helyettest és tanácsadót vegyenek fel maguk mellé milliós fizetésekért, akkor bizony azt is el kell fogadnunk, hogy az ő dolguk a városok irányítása. Amibe a hó eltakarítása is beletartozik. Elhiszem, hogy Gyurcsány emberei sokkal potensebbnek tartják magukat a tanácsadói pozíciók betöltésére, de azért maradjunk annyiban, hogy hólapátolásban hasznosabbak lennének, és még kárt se okoznának, ami az ő esetükben nagy dolog. Ha már az a mondat hangzik el a frissen megválasztott főpolgármester szájából, hogy nincs elég ember erre, akkor lehet érdemesebb lenne ezeket az állásokat betölteni és nem Gyurcsányt kiszolgálva látszatpozíciókat osztogatni. Mert tanácsot én is tudok adni, most is azt tettem, és még pénzbe sem került az adófizetőknek, tehát szívesen, máskor is.

Egyébként nem azért érdekes ez az állapot, mert megtörtént, hiszen máskor és máshol is előfordult már, hogy nem tudták megfelelően kezelni az időjárás változásait. Persze hiába tudják, hogy télen tél van, valahogy mindig addig halogatják az intézkedéseket, hogy nem megelőznek, hanem kapkodva igyekeznek felszámolni a kialakult káoszt. A magyarázatok, amiket kaptunk és az erre adott választói reakciók azonban érdekesek: tulajdonképpen most már tényleg mindenért Orbán Viktor a felelős. Ha hull a hó, az Orbán hibája. Ha nem hull a hó, az is. Ő diktálja a cikkeket, ő irányítja a háborúkat, ő felelős a klímaváltozásért, és a gazdasági válságot is ő idézte elő 2008-ban csak azért, hogy megszerezze a hatalmat. Ezenkívül pedig szabadidejében még alagutat is ás. Egyszerűen mindent is rá lehet fogni, miközben csak kapkodjuk a fejünket az ellenzéki káosz láttán, amit nyilván megint Orbán irányít.

Ez a hozzáállás áthatja az egész közbeszédet, így pedig minden belefér az ellenzéki oldalon, csak a józan észt és a tényleges munkát hagyták az ajtón kívül. A görgetés, a közösségi média, a kommentek, a mémek és álhírek világában a tények csak zavarnak. Elegendő, ha mindent a kormányfőre fognak, miközben hangzatos, semmit nem jelentő kijelentéseket tesznek, és cinikusan kiforgatnak mindent, aminek értéknek és alapvető normának kellene lennie. Ezt hívják ma ellenzéki politikának és magatartásnak. Ezért létezhetnek a magyar politikában Jakab Péterek, Karácsony Gergelyek, Szabó Tímeák, Hadházy Ákosok, Fekete-Győr Andrások, Botmixeres Katkák, akikhez most felzárkózott Baranyi Krisztina is. És ezek a látszatpolitikusok nemhogy nem akarnak elfogyni, hanem egyre több van belőlük!

Olyan emberekről beszélünk, akik tényleg semmi értékelhetőt nem csinálnak, sőt a Monty Python társulatot megszégyenítő abszurditásba kezdtek. Székeket foglalnak, táblákat lóbálnak, tizenöt órán keresztül beszélnek arról, hogy itt nincs szólásszabadság, üvöltöznek, csapkodnak, pózolnak a kamerába, mémeket gyártanak, viccesnek mondott, trendi vagyok, ide nézzetek videókon feszítenek, vagy éppen a Paint programban összeütött atlétikaistadion-terveket lobogtatnak.


Ők a rendszer üldözöttjei, az elnyomottak, akik azért nagyon harcolnak. Jöhet bármi, ők kitartanak a semmittevés mellett, és fullba nyomják a forradalmárt. Pontosan olyanok, mint Csoki az Üvegtigrisben, amikor azt mondja: „Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?” Mit lehet erre mondani? Persze, nagyon kemények, csak éppen az óvodásoktól komolyabb tevékenységet várnak el az óvó nénik, mint tőlük a választóik. Ez itt a baj. Az, hogy úgy látszik, ez is belefér az ellenzéki politizálásba anélkül, hogy a választók elküldenék őket inkább havat lapátolni. Pedig időszerű lenne, hiszen télen tél van, és hókotrás terén tapasztalható a hiány, míg a fotelforradalmárokból és látszatpolitikusokból többlet mutatkozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...