Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2019. december 11., szerda

A férfiak szerepe Európa újrateremtésében

A férfiszerep válságban van a világban, és ez a válság a 20–21. század fordulója óta tart.

Korábbi cikkemben A nők menthetik meg Európát! címmel azt tekintettem át, hogy a női princípium hogyan lehet újra építő erő. A múlt századi világégések olyan traumákat okoztak mind a nőknek, mind a férfiaknak, amelyek lerombolták mindazt, amit addig az emberek önmagukról, a családban és a társadalomban betöltött helyzetükről és szerepükről gondoltak. A gyermekeiket megvédeni képtelen apák fájdalma, a szétszakított családok iszonya, a frontra kényszerített, munkatáborba hurcolt emberek magára hagyatottsága társadalmi sokkot is okozott. Különösen, hogy a kommunizmus évei a tagadással, az elhallgattatással, a látszatmegoldásokkal csak még mélyebbre lökték az embereket. Mindezt az örökséget utódokként mi magunk is hurcoljuk a mai napig.

Mindaz a sokk, amit a biztos világ feldúlása jelentett, mindaz a szenvedés, amit elődeink álltak ki, bennünk is ott pusztít még. Hiába próbálták azóta sokan és sokféleképpen újradefiniálni a férfi és az apa szerepét a családban és a társadalomban, és hiába vált nyilvánvalóvá, hogy a régi szerepeket nem lehet visszaállítani, az mégis kikristályosodott, hogy vannak olyan hagyományos értékek, alapvető tulajdonságok, amelyekre szükség van ahhoz, hogy a családok működni tudjanak. A férfi alapvető hivatása, hogy apa legyen, részese az isteni teremtés folyamatának, és az anyagiakon túl elsősorban lelki biztonságot nyújtson a családjának. Theodore M. Hesburgh katolikus pap, a Notre Dame Egyetem elnöke így fogalmaz: „A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.” A harmonikus férfi–nő kapcsolat az, ami meghatározza a férfiak szerepét a mai modern világban is. A statisztikák sajnos nem hazudnak, híján vagyunk ennek a harmóniának, pedig ez a jó és békés, biztonságos társadalom alapja.

A liberális oldal azonban sokféle módon próbálja aláásni ezt a kapcsolatot. Azt próbálják belénk sulykolni, hogy a boldogságunk a gazdagságtól, a szerzéstől és a birtoklástól függ, ezért azt hangsúlyozzák, hogy a gyermek lemondásokkal jár. Ötgyerekes édesanyaként bizonyos dolgok valóban kimaradtak az életemből, a kicsikre, nagyokra költött pénzt fordíthattam volna jóléti kiadásokra is, vitathatatlan. De ezt soha nem éltem meg lemondásként, mivel soha nem tudnék összemérni semmilyen pénzen szerzett élményt vagy vagyontárgyat azzal az örömmel, amit a gyermekeim léte jelent számomra. Egyszerűen nincs is egy síkon számomra a kettő. A gyermek csoda, ami rengeteget ad: örömet, szeretetet, boldogságot és hálát. Számomra olyan erős lelki erőforrást jelent, hogy anya lehetek, olyan megtartó erő a tudat, hogy van öt csodálatos gyermekem, ami semmilyen anyagi tulajdonnal sem mérhető össze. Milan Kundera így fogalmaz: „Ha gyerekem van, ez azt jelenti, hogy az emberre szavazok. Ha gyerekem van, ezzel mintha azt mondanám a világnak: megszülettem, kipróbáltam az életet, és olyan jónak találtam, hogy úgy döntöttem, érdemes megismételni.” Az a gondolkodás, amely a vagyontárgyakat előrébb helyezi, mint a gyerekeket, amely új, csillogó, de talmi játékszereket villant fel életcélként felnőtt emberek számára, valójában infantilizálja őket. Nem véletlenül, hiszen az infantilis ember a legbefolyásolhatóbb – és így még arra is képtelenné teszik őket, hogy saját életet merjenek élni. „A teljes élet a családos élet: a fészek. Akinek nincs családja, csak fél életet él: mindholtáig hiányzik neki valami” – írta Gárdonyi Géza. Hogyan várhatjuk el egy fél életet élő férfitól, hogy az egész életet élők dolgában döntsön?

Más módon is megpróbálják elbizonytalanítani az embereket: olyan női és olyan férfiképet tolnak elénk, amelyet látva soha senki nem lehetne elégedett önmagával, mivel ennek magától nem tud megfelelni: sovány, de izmos, drága ruha, szép autó, frissen mosott haj, csillogó fogsor, pálmafák, szivar… A fogyasztói társadalom célja éppen ez: azt sulykolják, hogy ahhoz, hogy valaki közelebb kerüljön ezekhez az idealizált alakokhoz, még meg kell vennie egy terméket, még be kell fizetnie egy kezelésre. Az önmagukkal elégedetlen emberek frusztrálttá és döntésképtelenné válva bennragadnak a valódi vagy virtuális mamahotelek világában. A multikulturális sokszínűség álarca alá bújt emberek mindent megtesznek azért, hogy a férfiakat elbizonytalanítsák: olyan újfajta férfiidolt kreálnak, amely tétova, lelkileg elgyengült és labilis – és mindez majd párkapcsolati devianciák sokaságához is vezet.
Ha azonban képesek vagyunk arra, hogy azzal a szeretettel nézzünk önmagunkra, ahogy Isten néz ránk, képesek leszünk nemet mondani a ránk erőltetett hamis képeknek. Képesek leszünk hinni a saját értékeinkben, bízni önmagunkban és abban, hogy képesek vagyunk a saját valódi igényeink alapján párt találni.

„A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed” – írta Robert Schuman. Schuman Európa gondolkodásmódját gyakorlatilag az evangéliumi irányelvek szerint képzelte el. Ezek az evangéliumi, keresztény irányelvek tiszták, és megteremtik egy olyan koherens erkölcsi és szociális rendszer alapjait, amit a demokráciában is alkalmazni lehet. Ennek egyik alapja a hitében és önazonosságában erős férfi.

„A kereszténység nemcsak hitrendszer, hanem egyben világnézet, azaz részleteiben kidolgozott kulturális szemlélet és társadalomtudomány is, amely gyakorlati útmutatást jelent a társadalmi és gazdasági élet számtalan területén” – fogalmazta meg Barankovics István. Jézus tanítványait az elköteleződés, a remény és a bizalom jellemezte: hittek Jézusban, a tanításában és abban, hogy annak társadalmi kisugárzása is lehet. A liberális demokráciák, amelyek nyitottnak és toleránsnak hirdetik magukat valójában az emberek elbizonytalanítására és félelemben tartására alapoznak azáltal, hogy megkérdőjeleznek minden értéket, így a férfi eredeti férfiasságát. Ma már vannak női hölgyek mellett férfi hölgyek is, divat lett deviánsnak lenni. Ezek a moslékjellemek ömlenek mindenhonnan. A médiá­ban is ez a kép rajzolódik ki, a példaadó férfiaknak, családos, boldog nagycsaládos, tisztes férfiaknak hovatovább nem is jut hely.

Keresztényként, felelős polgárként, férfiként, férjként azonban képesnek kell lennünk Krisztus-követő feladataink ellátására a családban és a társadalomban egyaránt. A férfiak azzal menthetik meg Európát, ha ők is a családban, a párkapcsolatban és a gyermekek számára a megfelelő szeretetháttér biztosításában teljesítik ki magukat. A mai férfi is akkor lesz képes a társadalmat – akár egész Európát – átformálni, ha a nők értékteremtő képességének és az anyai hivatás méltóságának elismerésével tud tisztán a női nem felé fordulni, hittel megélt párkapcsolattal erős lelki, szellemi köteléket biztosítani családjának, szűkebb közösségeinek, amelyek így együttesen újra tartóoszlopaivá lehetnek egy országnak és a kontinensnek is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó tanács

 „Putyin halálos beteg, az orosz hadsereg a padlón van – hogyan szépíti a nyugati média az ukrajnai helyzetet” – ezzel a címmel közölt publi...