A férfiak szerepe Európa újrateremtésében

A férfiszerep válságban van a világban, és ez a válság a 20–21. század fordulója óta tart.

Korábbi cikkemben A nők menthetik meg Európát! címmel azt tekintettem át, hogy a női princípium hogyan lehet újra építő erő. A múlt századi világégések olyan traumákat okoztak mind a nőknek, mind a férfiaknak, amelyek lerombolták mindazt, amit addig az emberek önmagukról, a családban és a társadalomban betöltött helyzetükről és szerepükről gondoltak. A gyermekeiket megvédeni képtelen apák fájdalma, a szétszakított családok iszonya, a frontra kényszerített, munkatáborba hurcolt emberek magára hagyatottsága társadalmi sokkot is okozott. Különösen, hogy a kommunizmus évei a tagadással, az elhallgattatással, a látszatmegoldásokkal csak még mélyebbre lökték az embereket. Mindezt az örökséget utódokként mi magunk is hurcoljuk a mai napig.

Mindaz a sokk, amit a biztos világ feldúlása jelentett, mindaz a szenvedés, amit elődeink álltak ki, bennünk is ott pusztít még. Hiába próbálták azóta sokan és sokféleképpen újradefiniálni a férfi és az apa szerepét a családban és a társadalomban, és hiába vált nyilvánvalóvá, hogy a régi szerepeket nem lehet visszaállítani, az mégis kikristályosodott, hogy vannak olyan hagyományos értékek, alapvető tulajdonságok, amelyekre szükség van ahhoz, hogy a családok működni tudjanak. A férfi alapvető hivatása, hogy apa legyen, részese az isteni teremtés folyamatának, és az anyagiakon túl elsősorban lelki biztonságot nyújtson a családjának. Theodore M. Hesburgh katolikus pap, a Notre Dame Egyetem elnöke így fogalmaz: „A legfontosabb, amit egy apa tehet a gyermekeiért, hogy szereti az anyjukat.” A harmonikus férfi–nő kapcsolat az, ami meghatározza a férfiak szerepét a mai modern világban is. A statisztikák sajnos nem hazudnak, híján vagyunk ennek a harmóniának, pedig ez a jó és békés, biztonságos társadalom alapja.

A liberális oldal azonban sokféle módon próbálja aláásni ezt a kapcsolatot. Azt próbálják belénk sulykolni, hogy a boldogságunk a gazdagságtól, a szerzéstől és a birtoklástól függ, ezért azt hangsúlyozzák, hogy a gyermek lemondásokkal jár. Ötgyerekes édesanyaként bizonyos dolgok valóban kimaradtak az életemből, a kicsikre, nagyokra költött pénzt fordíthattam volna jóléti kiadásokra is, vitathatatlan. De ezt soha nem éltem meg lemondásként, mivel soha nem tudnék összemérni semmilyen pénzen szerzett élményt vagy vagyontárgyat azzal az örömmel, amit a gyermekeim léte jelent számomra. Egyszerűen nincs is egy síkon számomra a kettő. A gyermek csoda, ami rengeteget ad: örömet, szeretetet, boldogságot és hálát. Számomra olyan erős lelki erőforrást jelent, hogy anya lehetek, olyan megtartó erő a tudat, hogy van öt csodálatos gyermekem, ami semmilyen anyagi tulajdonnal sem mérhető össze. Milan Kundera így fogalmaz: „Ha gyerekem van, ez azt jelenti, hogy az emberre szavazok. Ha gyerekem van, ezzel mintha azt mondanám a világnak: megszülettem, kipróbáltam az életet, és olyan jónak találtam, hogy úgy döntöttem, érdemes megismételni.” Az a gondolkodás, amely a vagyontárgyakat előrébb helyezi, mint a gyerekeket, amely új, csillogó, de talmi játékszereket villant fel életcélként felnőtt emberek számára, valójában infantilizálja őket. Nem véletlenül, hiszen az infantilis ember a legbefolyásolhatóbb – és így még arra is képtelenné teszik őket, hogy saját életet merjenek élni. „A teljes élet a családos élet: a fészek. Akinek nincs családja, csak fél életet él: mindholtáig hiányzik neki valami” – írta Gárdonyi Géza. Hogyan várhatjuk el egy fél életet élő férfitól, hogy az egész életet élők dolgában döntsön?

Más módon is megpróbálják elbizonytalanítani az embereket: olyan női és olyan férfiképet tolnak elénk, amelyet látva soha senki nem lehetne elégedett önmagával, mivel ennek magától nem tud megfelelni: sovány, de izmos, drága ruha, szép autó, frissen mosott haj, csillogó fogsor, pálmafák, szivar… A fogyasztói társadalom célja éppen ez: azt sulykolják, hogy ahhoz, hogy valaki közelebb kerüljön ezekhez az idealizált alakokhoz, még meg kell vennie egy terméket, még be kell fizetnie egy kezelésre. Az önmagukkal elégedetlen emberek frusztrálttá és döntésképtelenné válva bennragadnak a valódi vagy virtuális mamahotelek világában. A multikulturális sokszínűség álarca alá bújt emberek mindent megtesznek azért, hogy a férfiakat elbizonytalanítsák: olyan újfajta férfiidolt kreálnak, amely tétova, lelkileg elgyengült és labilis – és mindez majd párkapcsolati devianciák sokaságához is vezet.
Ha azonban képesek vagyunk arra, hogy azzal a szeretettel nézzünk önmagunkra, ahogy Isten néz ránk, képesek leszünk nemet mondani a ránk erőltetett hamis képeknek. Képesek leszünk hinni a saját értékeinkben, bízni önmagunkban és abban, hogy képesek vagyunk a saját valódi igényeink alapján párt találni.

„A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed” – írta Robert Schuman. Schuman Európa gondolkodásmódját gyakorlatilag az evangéliumi irányelvek szerint képzelte el. Ezek az evangéliumi, keresztény irányelvek tiszták, és megteremtik egy olyan koherens erkölcsi és szociális rendszer alapjait, amit a demokráciában is alkalmazni lehet. Ennek egyik alapja a hitében és önazonosságában erős férfi.

„A kereszténység nemcsak hitrendszer, hanem egyben világnézet, azaz részleteiben kidolgozott kulturális szemlélet és társadalomtudomány is, amely gyakorlati útmutatást jelent a társadalmi és gazdasági élet számtalan területén” – fogalmazta meg Barankovics István. Jézus tanítványait az elköteleződés, a remény és a bizalom jellemezte: hittek Jézusban, a tanításában és abban, hogy annak társadalmi kisugárzása is lehet. A liberális demokráciák, amelyek nyitottnak és toleránsnak hirdetik magukat valójában az emberek elbizonytalanítására és félelemben tartására alapoznak azáltal, hogy megkérdőjeleznek minden értéket, így a férfi eredeti férfiasságát. Ma már vannak női hölgyek mellett férfi hölgyek is, divat lett deviánsnak lenni. Ezek a moslékjellemek ömlenek mindenhonnan. A médiá­ban is ez a kép rajzolódik ki, a példaadó férfiaknak, családos, boldog nagycsaládos, tisztes férfiaknak hovatovább nem is jut hely.

Keresztényként, felelős polgárként, férfiként, férjként azonban képesnek kell lennünk Krisztus-követő feladataink ellátására a családban és a társadalomban egyaránt. A férfiak azzal menthetik meg Európát, ha ők is a családban, a párkapcsolatban és a gyermekek számára a megfelelő szeretetháttér biztosításában teljesítik ki magukat. A mai férfi is akkor lesz képes a társadalmat – akár egész Európát – átformálni, ha a nők értékteremtő képességének és az anyai hivatás méltóságának elismerésével tud tisztán a női nem felé fordulni, hittel megélt párkapcsolattal erős lelki, szellemi köteléket biztosítani családjának, szűkebb közösségeinek, amelyek így együttesen újra tartóoszlopaivá lehetnek egy országnak és a kontinensnek is.