Olvasóinknak

Kedves Olvasóink!



Szeretettel és Tisztelettel köszöntöm Önöket!

Mielőtt a Tanú vélemény rovat szellemi önarcképét átnyújtanám Önöknek, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért a szeretetért, bizalomért, amelyet a lap indulása óta Önöktől kaptam. Köszönöm a biztatást, az elismerő szavakat, még egyszer köszönöm, és továbbra is elvárom a segítő szándékú kritikákat, bíráló megjegyzéseket is, amelyet Önöktől kaptam.

„Nyelvében él a nemzet!” – hangzik a máig ható intelem. Ez a nyelv pedig napjainkban végveszélyben van! A könyvekből, a folyóiratokból, a képernyőn keresztül árad felénk a szellemi bóvli, a szennyes gondolat, az esztétikai-erkölcsi-világnézeti mocsok, egyre jobban teret hódít a durvaság, az erőszak, a hazugság… Körülvesz bennünket a döntően önző és haszonelvű világ, amely elérni és megszerezni akar, amely az élet minőségét csak az anyagi javakban és az élvezetekben méri.

E „tiszta fényű lappal”, ahogyan Hegyi Béla író, esszéista nevezte, a Tanú tiltakozni kíván a mindennapjainkat elárasztó szellemi igénytelenség ellen.

A nemzeti kultúra és műveltség terjesztésével, a korrekt tájékoztatás megteremtésével ez a folyóirat - a maga szerény módján - szeretné elősegíteni az emberi személyiség méltóságának, egyenlőségének és tiszteletének, mint demokratikus eszménynek a megvalósítását.

Az irodalom, a szellem, a szív erejével kíván hozzájárulni a honfitársak igazságosságra, szabadságra és hazaszeretetre történő neveléséhez, az ismeretek és eszmék szabad kicseréléséhez, a hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrását jelentő kulturális örökségünk megőrzéséhez.

Európa szívében csak erős nemzeti műveltséggel, évszázados hagyományainkkal tudunk megmaradni függetlennek, magyarnak. Ismert, hogy a nemzeti öntudatot történelmünk viharos századaiban az irodalom, a kultúra tudta megőrizni. A nemzetmegmaradás egyik legfontosabb eszköze a nemzeti kultúra: ha van nemzeti kultúránk, létezik nemzet is. A diktatúra időszakaiban az irodalom jelentette az egyedüli kapaszkodót, a vigaszt; szólt helyettünk az egész nemzet helyzetéről, kínjairól. A Tanú /Németh László emlékére/ azért született, hogy szellemi-lelki otthona legyen azoknak az öntudatos, tenni akaró polgároknak, akik még hisznek az eszményekben, a kultúra összetartó erejében.

Ma költők, írók, tudósok helyett médiasztárokra hallgatnak a gyermekeink, és megmosolyogni való bolond, aki elérzékenyül a kristálytiszta költészet olyan hangjain, mint Áprily Lajos Március című versének utolsó strófája, amely így hangzik:

„Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet,
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - úgy-e zeng, úgy-e zeng a szíved?”

A Tanú, indulásakor arra vállalkozott, hogy a kortárs irodalom, a művészetek, valamint a hiteles történetírás és politológia eszközeivel szolgálja az igényes olvasókat, fölvállalva a nemzeti értékeket, a polgári esztétikai-erkölcsi értékrendet.

A közjó elkötelezett és önzetlen szolgálatára törekedve igyekszem megtartani azt az erkölcsi-szakmai igényességet, amit a lap ars poeticájában megfogalmaztam.
Nem várom el olvasóimtól, hogy véleményük mindenben egyezzen a szerző meggyőződésével, pusztán arra törekszem, hogy írásaimmal továbbgondolkodásra késztessem, éltessem, hitet és önbizalmat adjak. Az aztán már az olvasó dolga, hogy saját élményeivel, tudásával, gondolataival, érzésvilágával egészítse ki az olvasottakat, és alakítsa ki saját álláspontját, véleményét a körülöttünk levő világról.

De ahogyan azt a híres argentin író, Borges megfogalmazta: „Akárcsak az olvasás, az előadás is közös munka, és azok, akik hallgatják, nem kevésbé fontosak, mint az, aki beszél...”

Hiszem, hogy a lap munkássága nem hiábavaló, és a Tanú-nak hosszú évekig helye lesz a polgári Magyarország kulturális térképén.

Adjon Isten ehhez mindig elegendő erőt!



Szabó Piroska

2013. április 12., péntek

Nyílt levél Európa polgáraihoz

Bencsik András
Bencsik András 
Kedves Barátaink!
Magyarország ellen a 2010-es választások óta tervszerű lejárató hadjárat folyik, melynek keretében nagy példányszámú újságok, televízióműsorok és egyéb médiumok szinte naponta közölnek valótlan és tendenciózusan lejárató híreket. E hírek azt igyekeznek elhitetni a magyar valóságot nem ismerő közvéleménnyel, hogy Magyarországon eltorzult a demokrácia, a kisebbségeket üldözik, a sajtó nem szabad, az egyszerű embereknek félniük kell, tombol az antiszemitizmus és az előítéletesség, s egy szélsőjobboldali elit már a totális diktatúra bevezetésére készül.
Ezek a hírek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Magyarországon demokrácia van, senkit semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem ér származása miatt, a nyilvánosságban pedig bárki szabadon közzéteheti véleményét. Az új magyar Alaptörvény, mely a kommunista diktatúra felszámolását követően, húsz év késéssel váltotta fel a korábbi, sztálinista gyökerű Alkotmányt, összhangban áll az európai normákkal és a több mint ezer éves magyar államiság legszebb hagyományaival.

Kedves Barátaink!
Egyre növekvő aggodalommal figyeljük ezeket a híreket, mivel a huszadik században nem egy esetben tapasztaltuk, hogy egy-egy bűnösnek kikiáltott ország elleni lejárató médiahadjáratot olykor valóságos katonai intervenció követ. 
 Nem szeretnénk a bűnösnek kikiáltott országok sorsára jutni, ezért arra kérünk benneketeket, hogy személyesen, vagy ha ez nem lehetséges, megbízható emberektől, de minél több forrásból tájékozódjatok a tényleges magyarországi állapotokról.
2010-ben Magyarországon demokratikus választáson az elérhető legnagyobb, kétharmados mandátumfölényt eredményező arányban győzött a jobbközép, konzervatív tábor. E győzelem azért következett be, mert a társadalom túlnyomó többsége megelégelte a posztkommunista szellemiségű baloldali és liberális vezetés kártételeit.
Ezt a hatalmas spirituális változást mi „kétharmados forradalomnak” nevezzük, mert olyan társadalmi fordulatot eredményezett, ami alkotmányos keretek között tette lehetővé az átmeneti, posztkommunista korszak lezárását. E rendkívül ambivalens korszakot egy olyan baloldal uralta, amelynek jelmondata így hangzott: „Lehet, hogy nem erkölcsös, de jogszerű”.

Kedves Barátaink!
Egyre több elszármazott honfitársunk jelzi Németországból, Angliából és más országokból, vagy éppen az Amerikai Egyesült Államokból, hogy szinte naponta kérdezik tőlük, mi történik Magyarországon, mi a magyarázatuk azoknak a rettenetes híreknek, amikről az ottani sajtóból értesülnek. Nem tudunk ezekre a hazug vádakra minden esetben válaszolni. Részben, mert nem győznénk idővel, részben pedig, mert ezek a médiumok nem hajlandók a mi véleményünknek is teret adni.
Tudnotok kell azonban, hogy ez a hadjárat nem Magyarország ellen zajlik. Ez a hadjárat valójában a nemzetközi médiát uraló baloldali és liberális értelmiség reakciója a magyar választópolgárok által rájuk mért megsemmisítő vereségre, a
magyarországi konzervatív forradalomra. A baloldaliak és liberálisok egy esetleg bekövetkező európai léptékű konzervatív fordulattól félnek, ezért szeretnék a magyarországi változás eredményeit megsemmisíteni, ezért indítottak ellenünk lejárató hadjáratot.
Mi ugyanis a legválságosabb időszakban azt mondtuk, „hiszünk a szeretet és az összefogás erejében”. Ez a hit nem csupán arra tett képessé bennünket, hogy húsz év után végleg lezárjuk a posztkommunizmus kaotikus korszakát, de arra is, hogy döntésünk eredményeit megvédjük. Európában szokatlan méretű, félmilliós tömegfelvonulásokon tettünk hitet amellett, hogy az általunk választott kormányt megvédjük a kívülről érkező támadásoktól.

Kedves Barátaink!
Kérjük, higgyétek el, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc népe ma is tudja, milyen hatalmas csodákra képes az igazságos demokrácia, a nemzeti függetlenség, a szorgalmas munka, az egymás iránti türelem és a megértés.
Kérjük, győződjetek meg személyesen állításaink igazságáról!
Kérjük végezetül, tolmácsoljátok az Európai Unió minden polgárának a magyarok üzenetét: „Továbbra is rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében!”
Budapest, 2013. április
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ti urak

Kondor Katalin Ti urak, ott, a magasságos Európai Parlamentben, nem szégyellitek magatokat? Foglalkoztok-e egyáltalán a titeket az álságos u...