Vajon mit mutat a mérleg?

Alighanem néhány év múlva, visszatekintve is érdekes lesz a politikai elemzőknek 2013. első negyedéve. Érdekes lesz az ország helyzetét tekintve a maga ellentmondásos tényeivel. A mérleg egyik serpenyőjét nyomja az a kivételesen durva, ostoba és ízléstelen kampány, amely a neoliberális világlapok hasábjain, de az uniós politikában, az amerikai külügyérek belpolitikánkba való leplezetlen beavatkozásában és minden területen, tehát a gazdaságpolitikában, a kulturális életben, az alkotmányozásban és magában az alaptörvényben valami ördögi diktatórikus vészjelet akar minden áron felfedezni.

 

Egyszerűbben szólva: a világ antirasszista partizán- és bankárszövetsége valamilyen okból már évek óta rágalomhadjáratot folytat Magyarország és kormányzata ellen, de a közelgő országgyűlési választásokra tekintettel ebben a negyedévben – és nyilván a továbbiakban is – semmitől sem visszariadva törekszik a kormány megbuktatására és egy kedve szerint való kisebbségi kormány hatalomba segítésére. Miközben Európa testén a fekélyek sajnálatosan egyre inkább fölfakadnak, itthonról egy hírhedt szabaddemokrata „entellektüel” azt üzeni a nyugati testvéreinek, hogy Európa „fekélyes” góca Magyarország. Neki így az a szomorú sors jutott osztályrészül, hogy ebben a fekélyes gócban kell elszenvednie az életet.

Ezzel szemben az a különös helyzet állt elő, hogy a kormányzó pártok három közvélemény-kutató intézet átlaga szerint – közli a Portfolio.hu – növelték népszerűségüket ebben a negyedévben, mindössze egy évvel az új választások előtt. Ez a kormányok történetében kivételesnek számít. Ahelyett, hogy a hatalomvágyó „fekélyesek” tudomásul vennék, hogy gyűlölködésük és rágalomhadjáratuk eddig nem vezetett eredményre, egyre dühödtebben folytatják külföldről támogatott kampányukat. Nem akarják észrevenni, hogy azzal a neoliberális kapitalizmussal, amelynek ők a támogatói, akár liberális, akár baloldali, szocialista néven, a magyarság és Európa népei már nem óhajtanak azonosulni. Pontosabban, a népek nem akarják elfogadni a hatalmas vagyonok felhalmozását néhány multinacionális szervezet és intézmény és család kincstárában, miközben nekik egyre inkább a napi létezés is elemi gondot jelent. Azt pedig végképp nem értik, hogy az emberek nemzeti keretek között élnek, és e kereteket feloldó, szétziláló politikából nem kérnek, abból főleg nem, hogy idegenek osztogassák államuknak a parancsokat, ők meg a saját hazájukban betöltsék a mintacseléd szerepkörét.

Bíró Zoltán teljes írását a 2013. április 9-i Magyar Hírlapban olvashatják.

(Magyar hírlap, 2013. április 9.)