Az antiszemitizmus általános okai

  I. fejezet:
Hogy az antiszemitizmus teljes történetét úgy készítsük el, hogy ne hagyjunk ki érzéseinek egyik megnyilatkozását sem és kövessük különféle fázisait és változásait, szükséges, hogy Izrael történetével foglalkozzunk szétszóródásától, vagy helyesebben megfogalmazva, Palesztina határain kívülre való terjeszkedésének kezdetétől.
Ahol csak zsidók letelepedtek, miután nemzetük megszűnt, mely megvédte szabadságukat és függetlenségüket, meg lehet az antiszemitizmus kifejlődését figyelni, vagy inkább a zsidóellenességét; mert az antiszemitizmus rosszul választott szó, melynek csak napjainkban van valamennyi értelme, amikor megpróbálja filozófiai és metafizikai térre kiszélesíteni a zsidók és keresztények közti viszályt az addigi anyagi okok helyett. Ha ez az ellenségesség, ez az ellenszenv csak egy bizonyos időszakban és csak egy bizonyos országban lett volna látható zsidók és keresztények között, akkor egyszerű lenne helyi okokat kutatni erre az érzésre. De ezt a fajt minden nép gyűlölte, amely közé betelepedett. Mivel a zsidók ellenségei különféle fajok tagjai, melyek messze laktak egymástól, ahol különféle törvények uralkodtak és akik különféle elvek szerint éltek; mivel más és más szokásaik voltak és szellemük is különbözött egymástól, így valószínűleg semmiféle témában nem ítélkeztek hasonlóan, tehát az antiszemitizmus általános okai magában Izrael népében keresendők és nem azokban, akik szembeszálltak vele.
Ez nem jelenti azt, hogy az igazság szükségszerűen mindig Izrael üldözőinél keresendő, vagy hogy azok nem mindig elégítettek ki minden olyan szélsőséget, melyet a gyűlölet szült; csak annyit mond, hogy maguk a zsidók voltak, legalábbis részben saját bajaik okozói.
Az antiszemita megállapítások félreérthetetlenségét tekintve nemigen lehet föltételezni, ahogy régebben túl szívesen történt, hogy ezek csak vallásháború következményei voltak, és nem szabad a zsidó ellenes harcot mint a többistenhit harcát tekinteni az egyistenhit ellen, vagy a Szentháromság harcát Jehova ellen. Mind a többistenhitű, mind a keresztény nemzetek harca nem az egyetlen Isten ellen folyt, hanem a zsidó ellen.
Melyik erényei vagy tulajdonságai miatt aratta a zsidó ezt az általános ellenségeskedést? Miért kezelték rosszul őket az alexandriaiak, a rómaiak, a perzsák és arabok, a törökök és a keresztény nemzetek? Mert mindenütt, napjainkig a zsidó a társadalomba be nem illeszkedő lény volt.
Miért volt be nem illeszkedő? Mert elzárkózó volt, és elzárkózása politikai és vallási téren is megnyilvánult, vagy más szavakkal, ragaszkodott saját politikai és vallási szabályaihoz.
A történelem folyamán látjuk, hogy a meghódított népek elismerték a hódító törvényeit, mégis őrzik saját vallásukat és hitüket. Könnyen megtehették, mert egy határvonal volt az Istenek vallási tanításai és a polgári törvények között, melyeket a törvényhozó hatóság hozott, és amelyeket a körülményeknek megfelelően módosítani lehetett anélkül, hogy ez vallási kiátkozás vagy vallásgyalázás számba ment volna. Amit az ember tett, azt az ember meg is szüntethette. Így, ha a meghódított föllázadt a hódító ellen, ezt a hazafiassága miatt tette és nem volt más kívánságuk, mint saját földjük és szabadságuk újra elnyerése. Ezek nemzeti lázadások voltak, melyek célja kevés kivételtől eltekintve az volt, hogy az adott népre is az általános törvényeket alkalmazzák; ha tiltakoztak, az bizonyos intézkedések ellen irányult, amelyek őket az uralkodó néppel szemben rosszabb helyzetbe hozták; a római hódítások idején látjuk, hogy a meghódított meghajolt Rómának, ha az kiterjesztette rá a Birodalom általános törvényeit.
Nem így a zsidó nép. Tényleg, ahogy Spinóza megfigyelte "Azok a törvények, melyeket az Úr Mózesnak adott, a héberekre vonatkozó speciális törvények voltak. " Mózes [2], a próféta és törvényhozó ugyanazokat a hatóságokat rendelte jogi és kormányzati tevékenységhez, mint vallási utasításaihoz azaz kinyilatkoztatásaihoz. Nemcsak azt mondta Jehova a zsidóknak: "Egy Istenben hiszünk és nem imádunk bálványokat", de tisztasági és erkölcsi szabályokat is írt elő nekik, nemcsak kijelölte azt a területet, ahol az áldozatokat kell fölajánlani, de meghatározta azokat a szabályokat is, amelyek szerint a területet irányítani kell. Minden szabály, legyen az mezőgazdasági, vallási, megelőző jellegű, vallási vagy erkölcsi, ugyanattól a hatóságtól származik, így mindezek a szabályok egy egységet képeztek, egy szigorú rendszert, melyből semmi sem vehető el a szentségtörés veszélye nélkül.
A valóságban a zsidó az Úr, Jehova szabályai alatt élt, amelyet nem lehet meghódítani, sőt meg sem lehet támadni, és aki csak egy dolgot ismer, a törvényt, azaz a szabályok és utasítások gyűjteményét, melyet Jehova egyszer szívességből átadott Mózesnak isteni és kiváló törvényként, mely követőinek örök üdvösséget nyújt? egy tökéletes törvény, melyet csak a zsidó nép kapott meg.
Tórájában híve a zsidó nem fogadhatja el idegen népek törvényeit; nem is vetheti magát alá azoknak; Nem hagyhatja figyelmen kívül az isteni törvényeket, melyek örökösek, jók és igazságosak csak azért, hogy emberi törvényeket kövessen, amelyek szükségszerűen tökéletlenek és változtathatók. Így bárhol is települtek le zsidók, bárhová is száműzték őket, ragaszkodtak ahhoz, hogy saját vallásukat kövessék, és kivételt képeztek a körülöttük élő nép között, ragaszkodva ahhoz, hogy saját törvényeik szerint élhessenek.
Rómában, Alexandriában, Antiókiában, Cireneikán teljes szabadságuk volt ebben az ügyben. Nem kellett a bíróság előtt megjelenniük szombaton [3], saját törvényszékeik lehettek, nem voltak alávetve a birodalom törvényeinek. Ha a gabonát szombaton osztották, akkor részüket eltették a következő napig, [4], lehettek állami tisztviselők és ennek ellenére föl voltak szabadítva minden olyan tevékenységtől, mely vallásuknak ellentmondott; [5]; teljes mértékű önkormányzatuk volt, mint Alexandriában. Megvoltak saját főnökeik. saját szenátusuk, saját polgármesterük, és nem voltak alávetve a városi hatóságoknak.
Mindenütt zsidók akartak maradni, és mindenütt megadták nekik azt a jogot, hogy államot képezzenek az államban. Ezeknek az előjogoknak és kivételezés birtokában, az adómentesség miatt hamarosan föléje emelkedtek az átlagos állampolgárnak azokban a városokban, ahol laktak; jobb lehetőségük volt kereskedelemre és vagyon fölhalmozására, és emiatt irigységet és gyűlöletet ébresztettek környezetükben.
Így Izrael kötődése a törvényéhez népszerűtlenségének egyik első oka, mert az abból a törvényből származó hasznok és előnyök alkalmasak arra, hogy irigységet keltsenek, vagy pedig büszkesége Tórája kitűnőségére és emiatt magasabb rendűnek tartja magát más népeknél.
Az izraeliták a tiszta mózesi valláshoz kötődtek, de történelmük során kétségtelenül úgy változtatták a mózesi hitet, hogy csak a vallási és metafizikai elvek maradjanak meg; ha nem lett volna más könyvük, mint a Biblia, akkor valószínűleg egyesítették volna a születő egyházzal, amelynek első követői a szaduceusok, az esszenek és a zsidó hitre áttértek voltak. Egy dolog akadályozta meg azt az egyesülést, és tartotta fönt a héberek létét a nemzetek fölött; ez a Talmud növekedése volt, azoknak a doktoroknak a tisztelete és szabályai, akik egy színlelt hagyományt tanítottak. A doktorok szabályai a zsidókból nehézkes embereket csinált, akik a társadalomba nem illeszkednek be és dölyfösek, akikről Spinóza, aki jól ismerte őket, ezt mondta: "nem csoda, hogy annyi évvel szétszórásuk után is megtartották azonosságukat saját kormány nélkül is, mert külső rítusaik, szemben más népekéivel, valamint a körülmetélés elszigetelte őket a többi népektől, olyan mértékig, hogy gyűlölik az emberiséget. " [6]
Az ember célja a Földön, mondták a doktorok a törvény megfigyelése és tudása, és nem lehet azt alaposan vizsgálni anélkül, hogy ne tagadnánk minden létezését a törvény kivételével. Az a zsidó, aki követte ezeket az elveket, elszigetelte magát az emberiség többi részétől; magát olyan kerítés mögé zárta, amelyet Ezra emelt a Tóra köré, és az első írástudók, [7], később a farizeusok és a talmudisták, Ezra követői, a primitív mózesi tanok követői és a próféták ellenségei. Elszigetelte magát, nem csupán azzal, hogy nem vetette magát alá azoknak a szabályoknak, melyek környezetét összekötötték egymással, hanem azzal is, hogy elutasította a keveredést a környezetében élő nemzsidókkal. Ehhez a társadalmon kívüliséghez a zsidó még a saját kizárólagosságát adta hozzá.
A törvénnyel, anélkül, hogy Izrael átültetné azt a gyakorlatba, a világ nem tudna létezni, Isten újra megsemmisítené azt; sem a világ nem ismeri meg a boldogságot, amíg nem kerül annak a törvénynek az általános uralma alá, azaz a zsidók uralma alá. Így választottak ki Isten a zsidó népet, minta akaratának bizalmasát; ez az egyetlen olyan nép, akivel Isten szövetséget kötött; ők az Úr kiválasztottjai. Amikor a kígyó megkísértette Évát, mondja a Talmud, megrontotta őt mérgével. Izrael, amikor a kinyilatkoztatás a Színai hegyen megtörtént, megszabadult az ördögtől; az emberiség maradéka nem szabadult meg. Így, ha mindegyiknek megvan a maga őrzőangyala és védő csillagképe, Izrael Jehova szeme előtt van; ő az Örökkévaló kedvenc gyermeke, akinek egyedül van joga az ő szeretetére, jóindulatára, különös védelmére, a többi nép a héberek alatt van; Az kizárólag irgalom, hogy részesülhetnek Isten irgalmában, mivel csak a zsidók lelke származik az első embertől. A világ népeinek gazdagsága valójában Izrael tulajdona, és halljuk Jézus válaszát a görög nőnek: "Nem jó az, hogy a gyermekek eledelét a kutyáknak dobod". [8]. Kiválasztottságuknak ez a tudata rendkívül büszkévé teszi a zsidókat. Emiatt lenézik a nemzsidókat, gyakran gyűlölik őket, ha hazafias megfontolások erősebbek bennük, mint az vallásos érzés.
Amikor a zsidó nemzetség veszélyben volt, a farizeusok Hyracus János vezetése alatt az idegenek földjeit tisztátalannak nyilvánították, és a görögök és zsidók keveredését is. Később a sámaiak egy szinóduson a zsidók teljes elkülönülését javasolták a hitetlenektől, és egy sor tiltást léptettek érvénybe, melyeket a tizennyolc dolognak hívtak, amelyek végül legyőzték a hilleliták szembenállását. Ennek eredményeképpen a zsidó társadalmon kívüliség elkezdte az Antiókiai Szidétek konzíliumának figyelmét magára fordítani. Kifogásolja "szívósságukat abban, hogy bezárkózzanak maguk közé és minden kapcsolatot elkerüljenek a pogányokkal, és törekvésük, hogy minden kapcsolatot megnehezítsenek, sőt lehetetlenné tegyenek. " [9] Menelaos, a főpap pedig már Antiochus Epiphanes, előtt vádolja a törvényt azzal, hogy "az emberi faj elleni gyűlöletre tanít azzal, hogy megtiltja azt, hogy leüljenek idegenek asztalához, és jóindulatot mutassanak velük szemben. "
Ha ezek az előírások elvesztették volna tekintélyüket akkor, amikor az az ok, ami előidézte előállásukat és bizonyos módon igazolta létezésüket, eltűnt, a baj nem lett volna olyan nagy. De látjuk, hogy újra megjelennek a Talmudban , és a doktorok tekintélye szentesíti létezésüket. A szadduceusok és a farizeusok ellentéte után, mely az utóbbiak győzelmével végződött, ezek a parancsok a törvény részeivé váltak, együtt tanították őket a törvénnyel, és ezek segítettek a zsidók kizárásos vonásainak kifejlesztésében és eltúlzásában.
Egy másik félelem, a tisztátalanságtól való félelem elválasztotta a zsidókat a világ többi részétől és különválásukat még szigorúbbá tette. A farizeusok a tisztátalanságot nagyon szigorúan vették; szerintük a Biblia szabályai és előírásai nem voltak elegendőek arra, hogy megvédjék az embert a bűntől. Úgy, ahogy a szent vázákat is a legcsekélyebb tisztátalansággal való kapcsolat is beszennyezte, ők is úgy gondolták, hogy az idegenekkel való kapcsolat beszennyezi őket. Ebből a félelemből született számtalan szabály, amely a mindennapi életet szabályozza a ruházattal, a lakással, az étkezéssel kapcsolatban, melyek mindegyikét azért léptették életbe, hogy hogy megóvják az izraelitákat a beszennyeződéstől és a megszentségtelenítéstől. Mindezek a szabályok betarthatóak egy független államban vagy országban, de idegen országokban nem lehet betartásukat kikényszeríteni, mert ezek szigorú betartása megkívánná, hogy a zsidók elmeneküljenek a nemzsidó társadalomból, és így környezetüktől. elszigetelve, ellenségesen éljenek.
A farizeusok és a rabbinátusok még tovább mentek. Nem voltak megelégedve a test védelmével, de a lelket is meg akarták védeni. A gyakorlat megmutatta nekik, hogy a hellén és római hatások veszélyeztettek azt, amit ők hitnek tartottak. A hellén főpapok nevei, Jason, Menelaus, stb. , a rabbinátusokat azokra az időkre emlékeztette, amikor a görög géniusz, mely Izrael egy részét legyőzte, nagyon közel állt annak meghódításához. Tudták, hogy a szadduceus párt, amely a görögökkel barátságos volt, egyengette az utat a kereszténységhez, annyira, hogy az alexandriaiak és mindazok akik úgy tartották, hogy "csak a jogi intézkedések, melyeket a mózesi törvény világosan kihirdet, kötelező, míg a többi szabály, melyek a helyi hagyományokból származnak, nem tarthat igényt szigorú követésre. " [10]
Görög befolyás alatt álltak elő azok a könyvek és jóslatok, melyek az elméket a Messiásra készítették elő. A hellenisztikus zsidók, Philo és Aristobulus, az ál-Phocylides és az ál-Longinus, a szibilliai jóslatok írói és az ál-Orfiak, a próféták mindezen követői, akik azok munkáját folytatták, vezették az emberiséget Krisztushoz. Azt lehet mondani, hogy az igazi Mózesi vallás, melyet Isaiah, Jeremiás és Ezékiel kitisztított és fölnagyított, melyet a judeo-hellenisták kiszélesítettek és általánosítottak, elvitte volna Izraelt a kereszténységhez, de az Ezraizmus, a farizeizmus és a talmudizmus a zsidók tömegeit szigorú megfigyelés alatt tartotta és keskeny vallási gyakorlathoz kötötte őket.
Hogy védjék Isten népét, hogy távol tartsák az ördög befolyásától, a doktorok minden dolog fölé kiterjesztették törvényüket. Kinyilvánították, hogy egy izraelita feladata kizárólagosan a törvény tanulmányozása, és hogy az ember élete aligha elég arra, hogy megtanulja és átlássa az összes finomságát és okfejtését a törvénynek, megtiltották a világi tudományok és az idegen nyelvek tanulását. "Akik nyelveket tanulnak közöttünk, azokat nem tiszteljük" mondta Josephus; a megvetés önmagában nem volt elegendő, hamarosan ki is tagadták őket. Még ezek a kiutasítások sem elégítették ki a rabbikat. Habár Platótól megfosztották, nem volt meg a zsidónak még meg a Bibliája, nem hallgathatta, a próféták hangját? Mert a könyvet nem tudták megtiltani, csepülték és alárendelték a Talmudnak; a doktorok elmagyarázták: "A törvény víz, a Misna bor". És a Biblia olvasását kevéssé hasznosnak minősítették az üdvözülés szempontjából, mint a Misna olvasását.
De a rabbik nem tudták a zsidók kíváncsiságát egy füst alatt eltüntetni; erre századok kellettek. A 14. században, Ibn Ezra, Rabbi Bechai, Maimonides, Bedares, Joseph Caspi, Levi Ben Gerson, Narbonnei Mózes és sok más elmenetele után, akik az alexandriai Philo hű fiai voltak, akik a zsidó filozófiát idegen filozófia alapján akarták ellenőrizni, miután Ben Yechiel azt javasolta, a rabbik Barcelónai gyűlésén, hogy mindenkit közösítsenek ki, aki világi tanulmányokat folytat; miután Shalem rabbi Montpellierből panaszkodott a Moreh Nebukhimi dominikánusoknak, és ezt a könyvet, Majmonidész ötleteinek legmagasabb kifejezését elégették, csak ezek után diadalmaskodtak a rabbik teljesen. [12]
A végük bekövetkezett. Kivágták Izraelt a népek közösségéből; komorrá és magányossá tették, aki minden törvény ellen tiltakozott, aki képtelen volt testvéri érzésekre, le volt zárva minden széptől, nemes és nagylelkű gondolattól; kicsi és nyomorúságos népet csináltak belőle, melyet elzártsága elkeserített, kisfokú műveltsége eldurvított, tartás nélkül maradt és az indokolatlan büszkeség elrontotta erkölcseit. [13]
A zsidó szellemnek ilyen változtatása és a szektás doktorok győzelme egybeesik a hivatalos üldözés kezdetével. Eddig voltak ugyan helyi gyűlöletkitörések, de nem voltak rendszeres zaklatások. A rabbik győzelmével a gettók mozgásnak indultak. Elkezdődtek a kiutasítások és a vérfürdők. A zsidók egy vonaltól távol akartak élni, melye ellenük volt lefektetve. Megvetették azoknak a népeknek a szellemet, melyek között éltek és amelyek megvetették őket. Elégették azokat, akik Talmudjaikat elégették, és magukat is velük égették. [14]
Úgy tűnik, hogy nem kellettek további lépések ahhoz, hogy a zsidók teljesen elkülönüljenek az emberiség többi részétől, és hogy a szörnyűség és kárhozat eszközeivé váljanak. Még egy okot kell az előbbiekhez adni ehhez: Izrael hajthatatlan és állhatatos hazafiságát.
Bizonyosan minden nép hozzá van kötve születési helyéhez. Ha meghódították, a hódítók ütötték őket, ha távozásra kényszerítették őket, ha rabszolgává tették őket, hűek maradtak kirabolt városuk édes emlékéhez, ahhoz az országhoz, melyet elvesztettek. De senki sem ismerte a zsidók hazafias lelkesedését. A görögök, akiknek a városát romba döntötték, tudtak máshol építeni egyet, melyet őseik megáldottak; a száműzött rómaiak magukkal vitték háztartási eszközeiket; Athénnek és Rómának nem volt a misztikus Jeruzsálemmel összehasonlítható hazája.
Jeruzsálem volt a Szentség őrzője, melyet az isteni világtól kapott. Ez volt az egyetlen Templom városa, a világ egyetlen helye, ahol Istent hatásosan lehetett imádni és neki áldozni. Csak sokkal később épültek más imaházak is Júdeában, Görögországban és Olaszországban; de ezekben a házakban a törvény olvasásával és teológiai vitákkal foglalkoztak. Jehova nagysága csak Jeruzsálemben volt ismert, a kiválasztott szent helyen. Amikor Alexandriában is templomot építettek, ezt eretnekinek tekintették; valóban, az ott tartott szertartásoknak nem volt értelmük, mert azokat sehol máshol nem lehet tartani, csak Szent Chrysostomus igazi templomában, a zsidók szétszórása és városuk lerombolása után joggal lehetett mondani: "A zsidók mindenütt a világon mutatnak be áldozatot, kivéve ott, ahol az áldozat bemutatása meg van engedve és érvényes, azaz Jeruzsálemben. ".
A szétszórtság idején minden zsidó elküldte adóját Jeruzsálembe a templom karbantartására; életükben egyszer eljöttek a szent városba, mint később a mohamedánok Mekkába; haláluk után Palesztinába vitték őket, és sok vizijármű horgonyzott a parton kis koporsókkal, melyeket onnan teveháton vittek tovább.
Ez azért volt, mert csak Jeruzsálemben, melyet Isten adott Őseiknek, támadhatott föl testük. Azok, akik hittek Jehovában, akik törvénye szerint éltek, azok föl fognak ébredni az utolsó trombita szavára és meg fognak jelenni az Úr előtt. Sehol máshol, csakis ott támadhatnak föl a kijelölt órában; Csak egy országban, melyet a sárga Jordán folyó mosott történhetett ez meg, minden más ország rossz ország, melyet elrontott a bálványimádás és az istentelenség.
Ha a szülőföld meghalt, ha csapások sújtották Izrael népét világszerte, miután a Templom a lángok martaléka lett, mikor a pogányok elfoglalták a legszentebb földet, a régmúlt napok fölötti örökös gyász foglalta el a zsidó lelkét. Vége volt; nem remélhették többé, hogy a könyörület napján a fekete kos elviszi bűneiket a sivatagba, a húsvéti áldozati bárányt sem láthatták, és áldozataikat sem tudták az oltárhoz vinni, és Jeruzsálemtől megfosztva életük során, haláluk után sem viszik őket oda. .
Istennek nem kellett volna eldobni gyermekeit, szűrte le a jámbor; naív legendák születtek meg a száműzöttek vigasztalására. A száműzetésben meghalt zsidók sírjainak közelében, azt mondták, Jehova nagy barlangokat nyit meg,
melyeken keresztül a testek Palesztinába gurulnak, míg az áldott hegy közelében meghalt pogányok testét elviszi az áldott országból, mert ez méltatlan arra, hogy ott maradjon, ahol a feltámadás fog történni.
De ez sem elégítette ki őket. Nem elégedtek meg azzal, hogy szánalomra méltó zarándokokként meglátogassák Jeruzsálemet, a romos falak előtt sírjanak, sokuk a szomorúságtól szinte őrjöngve és földre sújtva, a lovak patája alá vetve magukat és a földet ölelve siránkoztak. ; nem tudták elhinni, hogy Isten és az áldott város elhagyta őket; Judah Levitával ezt kiáltották: "Cion, elfelejtetted szerencsétlen gyermekeidet, akik a rabszolgaságban szenvednek? "
Úgy gondolták, hogy Uruk fölemeli hatalmas kezét és felépíti a ledőlt falakat; Remélték, hogy egy kiválasztott próféta visszaviszi őket az ígéret földjére; és hányszor, az évek során, hagyták ott otthonaikat, vagyonukat, ők, akiket azzal vádolnak, hogy túlságosan kötődnek a földi javakhoz, azért, hogy egy hamis messiást kövessenek, aki megígérte nekik, hogy visszavezeti őket vágyaik földjére. Serenust, Krétai Mózest, Alroit ezrek követték a boldog nap reményében, és később lemészárolták őket .
A talmudisták körében a népszerű lelkesedés, a misztikus hősiesség érzése változáson ment át. A doktorok a zsidó birodalom újjáépítését tanították; Azért, hogy Jeruzsálem újra épüljön romjaiból, meg akarták Izrael népét őrizni, megóvni őket attól, hogy más népekkel keveredjenek, eszükbe vésni azt a gondolatot, hogy mindenütt száműzetésben vannak, ellenség között, akik fogva tartják őket. Ezt mondták tanítványaiknak: "Ne műveljetek idegen földet, hamarosan a magatokét művelitek. Ne kötődjetek semmiféle földhöz, mert így hűtlenek lesztek saját földetekhez. Ne hódoljatok meg egy királynak sem, mert a ti uratok a Szent Úr, Jehova. Ne vegyüljetek a népek közé, mert elveszítitek üdvözüléseteket, és nem látjátok meg a napot a feltámadás napján; maradjatok olyanok, ahogy elhagytátok házatokat; az óra el fog jönni, amikor újra látjátok őseitek hegyeit, és azok a hegyek lesznek a világ közepe, melyen ti uralkodtok. "
Így mindezek a komplikált érzések, melyek annak idején Izrael hegemóniáját segítettek fölépíteni, hogy nemzeti jellegét megőrizzék, hogy egy magas színvonalú és erőteljes egyediséget adjanak neki, mindezek az erények és segítség, mely szellemét és jellegét adta, mely ahhoz volt szükséges, hogy megőrizze a nemzetet; mely lehetővé tette, hogy nagy legyen és később, hogy függetlenségét megvédje elszánt és csodálatra méltó elszántsággal; mindez, miután a zsidók megszűntek állam lenni, összefogott arra, hogy őket a legteljesebb elszigeteltségbe taszítsa.
Ez az elszigeteltség volt erejük néhány mentegetőjük szerint. Has ezzel azt akarják mondani, hogy ennek köszönhetően maradtak fönt a zsidók, akkor ebben sok igazság van; ha viszont a körülményeket vesszük szemügyre, amelyek között a zsidók népi azonosságukat megőrizték, akkor nyilvánvaló, hogy ez az elszigeteltség volt gyengeségük, és hogy a modern időkig mint egy páriafaj jutottak el, üldözve, sokszor mártírként. Továbbá, nemcsak elzártságuknak köszönhetik meglepő kitartásukat. Rendkívüli szolidaritásuk, szerencsétlenségeik miatt, és kölcsönös támogatásuk nagyon sokat számít, és napjainkban is, amikor néhány ország közéletében részt vesznek, levetették szektás dogmáikat, ez a szolidaritás menti meg őket attól, hogy fölolvadjanak és eltűnjenek mint nép, és ez olyan előnyöket nyújt nekik, amelyek nem közömbösek nekik.
A világi javak iránti szeretet, mely a héber jellem sajátossága, nem maradt hatás nélkül a zsidók életvitelére, különösen, mióta elhagyták Palesztinát; ez vezeti őket bizonyos utakra és hagyat ki velük másokat, jellemüknek ez a sajátossága okozta a legerőszakosabb ellenségeskedést. A zsidó jelleme kettős: misztikus és pozitív. A miszticizmus a sivatagi isteni jelenésekből és a kabbalai metafizikus álmokból jön; pozitivizmusa, vagy inkább racionalizmusa a prédikátorok könyvének mondataiból és a rabbik törvényhozói cselekedeteiből és a teológusok dogmatikus ellentmondásaiból származik. Ha a miszticizmus Philóhoz vagy Spinózához vezet, akkor a racionalizmus az uzsoráshoz, az arany súlyának mérőjéhez; ez alkotja a kapzsi kereskedőt. Igaz az, hogy bizonyos időszakonként ez a két szellemi állapot ellentétben áll, és az izraelita, ahogy ez a középkorban megtörtént, két részre osztja életét: Az egyiket a meditációnak szenteli a mindenségen, a másikat az üzletnek.
A zsidók aranyszeretetét nem lehet itt megkérdőjelezni. De lehet, hogy olyan abnormálisra nőtt ebben a fajban, hogy szinte minden tevékenységük kiváltója lett, pedig heves és bősz antiszemitizmus okozója volt, mégsem sorolhatjuk az antiszemitizmus általános okai közé. Ellenkezőleg, azoknak az okoknak az eredménye volt, és látni fogjuk, hogy részben a kiválás, az állandó hazafiság, Izrael büszkesége az, ami a gyűlöletet a világ uzsorásai ellen fölszította.
Valóban, minden okot fölsoroltunk itt, melyek általánosak és nem az egyetlenek. Általánosnak neveztem őket, mert egy állandó elemtől függnek: a zsidótól. De a zsidó az antiszemitizmusnak csak egy tényezője; kiprovokálja jelenlétével, de nem ő az egyetlen, ami meghatározza azt. Azok a nemzetek, akik között az izraelita él, viselkedésük, szokásaik, vallásuk, azok nemzetek filozófiája, melyek között Izrael kifejlődött határozza meg az antiszemitizmus jellegét, mely időben és térben változik.
Az antiszemitizmusnak ezeket a változásait és fajtáit fogjuk nyomon követni ai időben egészen korunkig; meg fogjuk vizsgálni, hogy legalább néhány országban még azok általános okok működnek-e, melyeket megpróbáltam fölsorolni, vagy hogy a modern antiszemitizmus okai máshol keresendők-e.
Lábjegyzetek
1 Tractatus theologico-politicus.
2 Mikor azt mondtam "Mózes kinyilatkoztatta", ez nem azt jelenti, hogy Mózes dolgozta ki a törvényeket, melyek a neve alatt futnak, hanem azt, neki volt lehetősége azok felülbírálatára.
3 Cod. Theod. ,rII, title III, §2. Cod. Just. , könyv I, title IX, §2.
4 Philo, Legat. ad Cai.
5 Dig. , könyv I, title III, §3. (Septimius Severus és Caracalla elhatározásai. )
6 Spinoza, Tractatus theologico-politicus.
7 A Dibre Sopherim.
8 Mark, vii, 27.
9 Derembourg, Geographie de la Palestine.
10 Graetz, Histoire des Juits, b. II, p. 469.
11 Ant. Jud. , xx, 9.
12 A zsidó gondolkodásnak volt pár fénypontja a 15. és 16. században. De azok a zsidók, akik valamit produkáltak, többnyire a filozófia és a vallás háborújában vettek részt, és nem volt befolyásuk vallástársaikra; Létük ennélfogva nem tagadja a rabbik tömegének vallási utasításait. Emellett ebben a korban csak kevéssé fontos kommentátorokat, orvosokat és fordítókat találunk közöttük; nem tűnik egy nagy szellem se ki közülük. Spinózáig kell menni, hogy egy nagy ötletekre képes zsidót találjunk. Köztudott, hogy hogy bánt a zsinagóga Spinózával.
13 "Insolentia Judaeorum," mondták Agobard, Amolon és a középkor vitázói, nem jelent mást, mint a zsidók büszkeségét, akik magukat a kiválasztott népnek hitték. Ennek a kifejezésnek nincs meg az az értelme, melyet a modern antiszemiták kényszerítettek rá, akik, ezt megjegyezhetjük, nem jó történészek.
14 A római törvényeket, a vizigót előírásokat és a tanácsok határozatait valószínűleg idézik. Ezen intézkedések szinte mindegyike a zsidó térítés eredménye. A 13. századig a zsidókat hivatalosan radikálisan elkülönítették a keresztényektől, gettókban és jelek viselésére kötelezve őket (sapka, kabát, stb. . ) Lásd Ulysse Robert, Les Signes d'infamie au Moyen Age. (Paris, 1891. )