A hitel – újratöltve

Szajlai Csaba

- 2012. november 6., kedd

Álláspont

Nincs jelenleg aktuálisabb mű, mint Széchenyi István korszakos munkája, a Hitel, amely 182 évvel ezelőtt íródott. Aki esetleg már nem emlékezne rá: a Hitel megírásának előzménye, hogy Széchenyi kölcsönt akart felvenni birtokai fejlesztésére, amelyet az osztrák bank fedezet hiányában elutasított. Egyébként pedig a mű a magyar gazdasági és politikai élet megreformálását hirdette.
Pillanatnyilag kormányzati újításokból éppenséggel bőven akad, ám a magyar gazdaság egy speciális csapdában vergődik: miközben gazdasági növekedés szerepel a központi tervekben, ezt fura módon gyakorlatilag új (bank)hitelek nélkül kellene megvalósítani.
De ne szaladjunk előre, nézzük a bázist! Az ország egésze, tehát nem pusztán az állami szektor, hanem úgy nagyjából „mindenki” – összevetve magunkat a hozzánk hasonló nagyságú nyugat-európai államokkal – tőkehiánytól szenved. Leegyszerűsítve: többet költünk annál, mint amennyit megtermelünk, és nincs meg a szükséges pénzünk ahhoz, hogy kellő – gazdaságilag hasznos – termelőberuházásokat tudjunk finanszírozni. Vagy elfogadjuk ezt a helyzetet, vagy pedig beengedjük a külföldiek megtakarításait – a bankokon és a vállalati működőtőkén keresztül –, és ezekkel az eszközökkel finanszírozzuk a kulcsfontosságú fejlesztéseinket, illetőleg befoltozzuk a központi és önkormányzati büdzsé(k) tátongó lyukait.
Persze a külföldi jövedelemtulajdonosok feltételeket is szabnak: mindenekelőtt elegendő megtérülést, politikai stabilitást, kiszámítható adórendszert – hogy csak a javát említsük. Miután sem a bankok, sem pedig a külföldi cégek nem szociális alapítványok, mi sem természetesebb, hogy az államnak szabályoznia kell tevékenységüket – az elmúlt időszak svájcifrank-alapú hitelezési gyakorlata sajnos pont azt illusztrálta, hogy a hatóságok nem voltak erélyesek, hagyták nőni a hitellufit, ám hozzá kell tenni azt is, hogy sem a cégek, sem pedig az állampolgárok nem szaladtak a bíróságra azért, mert alacsony volt a kamat.
Ezzel együtt – hiába is érzik úgy sokan, hogy itt a megrendszabályozás korszaka – tudomásul kéne venni a gazdaságpolitika irányítóinak azt az alapvető közgazdasági elvet, amelyet Széchenyi hirdetett, miszerint bankhitel nélkül nincs fejlődés. Ha pedig az állam tovább préseli a bankszektort, még a kicsinek sem lehet majd „örülni”, és az idei recessziós helyzet könnyen előállhat 2013-ban is.
Olyannyira, hogy a Magyar Nemzeti Bank szakértői tegnap publikált elemzésükben a „rémkorszak” további szakaszát vetítik előre. Tudniillik a hazai hitelezési tevékenységben továbbra sem várható fordulat, sőt rosszabb is lehet a helyzet a mostaninál, amely pedig a gazdasági állapotunkat mélyítheti. A még kevesebb bankhitel, még nagyobb visszaeséssel jár – ha pedig nem hisznek az elemzéseknek, kérdezzék meg a hazai kis- és közepes vállalkozások vezetőit, de ne a Coca-Colát vagy a Mercedest.
Bár elméletileg ismer olyan konstrukciókat a közgazdaságtan – például részvény értékesítés a tőzsdén, vállalati kötvénykibocsátás, vagy éppen uniós pénzek hatékonyabb felhasználása –, amelyek közvetlen forrásbevonást biztosítanak a piaci szereplőknek, ezek is csak pótlólagos, alacsony hatásfokú tényezők a mai Magyarországon. Alternatívája semmi esetre sincs a pénzintézetek kölcsöneinek. Az állami bankolásról pedig – ebben a szűkre szabott és kicentizett költségvetési helyzetben – nagyjából le is mondhatunk. Egyébként állami fejlesztési hitelintézet most is működik, a gazdaság egészét azonban semmi esetre sem „pörgeti fel”.
S végezetül álljon itt a kormánnyal amúgy – vezetői szinten legalábbis – jó kapcsolatokat ápoló Magyar Bankszövetség számítása – céges és banki vonalon. A tervbe vett további állami elvonás hatására a nagyvállalatok nemcsak forgalmuk, hanem megtakarításaik egy részét is kivihetik a bankszektorból, így a vállalati forrásállomány jelentősen csökkenhet, a banki hitelek teljes lefagyása miatt pedig az éves gazdasági teljesítmény akár tíz százalékkal is visszaeshet.
Éppen itt lenne az ideje Széchenyi művét „újratölteni”!